Rövidhírek
Díjazták az adventi díszkivilágításokat
Több kategóriában hirdettek versenyt
A megmérettetésre családi házak tulajdonosai, társasházi közösségek, üzletek kirakatokkal és cégek díszes telephelyekkel jelentkezhettek. Az adventi világításról készült esti fotókat elektronikus úton küldhették el a pályázók. A város létrehozott egy „Adventi fények Zalaegerszegen” elnevezésű Facebook oldalt is, ahová felkerültek a pályaművek, s az itt közzétett fotókra szavazhatott a közönség január 6-ig.
A verseny lezárult, az eredményhirdetésre és a díjátadóra a városházán került sor. A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen elhangzott: összesen tizenhárman pályáztak, kategóriánként egy díszkivilágítást díjaztak: természetesen azokat, melyekre a legtöbb szavazat érkezett.
Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a verseny célja az volt, hogy minél többen öltöztessék ünnepi díszbe lakóhelyüket, munkahelyüket, hogy ezzel is melegséget, ünnepi hangulatot lopjanak az itt élők szívébe. Az elmúlt két pandémiás esztendő után ez különösen fontos, hiszen számos rendezvény elmaradt, és sérültek az emberi kapcsolatok is, amik újjáépítésé hosszabb folyamat lesz. Az viszont örömteli, hogy idén – ha szűkebb formában is – sikerült megrendezni az Egerszegi adventet, ennek egy új és hagyományteremtő eseménye volt a karácsonyi díszkivilágítás-verseny.
Családi ház kategóriában az Erzsébet utca 15. lakói (Miklós Tünde és Boda János) kapták a legtöbb közönségszavazatot, cég telephelye kategóriában a FolkPont, melynek képviseletében Lipusz András vette át a díjat. Üzletkirakat kategóriában a Berzsenyi úti Dizájn Függöny- és Esküvődekoráció nyert (Fehérné Gerencsér Anita és Gerencsér Eszter vette át az elismerést), társasház kategóriában pedig a Páterdombi út 62. számú házé lett a legszebb dekoráció a közönség véleménye szerint (a díjátadón Szőcsné Tóth Borbála volt jelen).
A nyertesek a polgármestertől vehették át az elismeréseket; egy oklevelet és egy 30 ezer forint értékű ajándékot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán