Rövidhírek
DK: Kényszerített kiköltözés
A Festetics-kastéllyal van ugyan megállapodásuk, de az igazgató március 29-ei keltezésű levélben jelezte, hogy április 30-án lejáró, évenként hosszabbított, lakás –és helyiséghasználati szerződéseiket most nem újítják meg, így „állami segítséggel" akár hajléktalanok is lehetnek –állította a DK keszthelyi választókerületi elnöke.
Kovács Viktória, egy a bérlemények üzemeltetője által meghirdetett, ám arra a kastélyból képviselőt nem delegáló lakógyűlés után tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: ötvenhét ember, köztük idősek, gyerekek, betegek, kisgyerekesek kerülhetnek utcára május végével. A kilakoltatásra váró családok egyelőre sem a kastélytól, sem az önkormányzattól nem kaptak semmilyen érdemi segítséget, mert elhelyezési kötelezettség egyiküket sem terheli.
Az itt élők közül többen, nemrégiben, önerőből felújíttatták a kéményüket, az elektromos hálózatukat. Az Amazon és a Hintómúzeum felújításakor még sikerült kezelni a hasonló lakhatási helyzetet, de most nem körvonalazódik a kastély és az önkormányzat vezetése által hangoztatott megoldáskereső „humánus” álláspont. A lakásokat azért kell sietséggel elhagyniuk, mert a majort pályázati pénzből 2021-ig felújítják? –kérdezett rá az önkormányzat DK-s képviselője. A polgári engedetlenséget és a nem békés módszereket pedig mindenképp kerülni kell –állította.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban