Rövidhírek
Döntetlen az idényzárón
ZTE: Szappanos - Kretz, Króner, Forgács, Deutsch - Babati, Ágoston (Bedi 46. p.), Végh, Nagy T. (Oláh 75. p.) - Bobál, Ekler. Vezetőedző: Csató Sándor.
A kötelező kvótánál több fiatal szerepelt a hazai együttesben. A ZTE számára különösebb tétje nem volt a találkozónak, a vendégek a bent maradást küzdöttek. Az első helyzetfélét a Kozármisleny alakította ki. Aztán több mint félórán át eseménytelen mezőnyjáték folyt a pályán, a kapuk alig kerültek veszélybe. A félidő hajrájában ismét a vendégek előtt adódott kisebb lehetőség, amelyet kihagytak. Az első félidőben a ZTE nem lőtt kapura, ez mindent elmondott támadójátékáról. Fordulás után az első hazai lehetőséget a 60. percben Babati hagyta ki. Közben megsérült a vendégek kapusa, hordágyon kellett lehozni a pályáról. A hajrában kitámadott a Kozármisleny, a ZTE előtt megnyílt a kontrázás lehetősége. A hazaiak többször eldönthették volna a találkozót, de legnagyobb lehetőségeiket is kihagyták. Végül maradt a döntetlen, amely a vendégek számára a búcsút jelentette a másodosztálytól. A ZTE az élbolytól leszakadva a 7. helyen zárt.
A szezonzáró mérkőzés alacsony színvonalú játékot hozott, mindkét csapat sok hibával játszott. A döntetlen igazságosnak mondható.
Értékelés:
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Akár az idény során gyakran, ma is sok helyzetet hagytunk ki. Ismét több fiatalnak adtunk lehetőséget. A bajnokság előtt az 1-6. hely volt a cél, nem sikerült teljesítenünk.
Szanyó Károly, a Kozármisleny edzője: - Voltam már a csúcson, most a pokolban érzem magam. Számomra talány, hogy egy életéért küzdő csapatnál a játékosok nem tesznek meg mindent a sikerért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala