2025.08.02., szombat - LehelZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC

2025. augusztus 01. péntek, 20:51
ZTE
Címkék:
Augusztus 2-án, szombaton 17:45-től a Diósgyőri VTK otthonában játssza első idegenbeli mérkőzését a 2025/26-os Fizz Liga idényben a ZTE FC. A találkozó egyben hosszú szezonbeli utazások sorozatának kezdete is a zalaegerszegiek számára.

A keleti csapatok számának növekedése – Kisvárda és Kazincbarcika feljutásával – azt eredményezte, hogy az NB I-ben idén a ZTE FC teszi meg a legtöbb utazási kilométert: összesen 5150-et, ami mintegy 800-zal több, mint bármely más csapaté.

A ZTE győzelmi szándékkal utazik Miskolcra, különösen annak tükrében, hogy a DVTK az első fordulóban 3–1-es vereséget szenvedett Újpesten. A hazai pálya azonban előnyt jelenthet a diósgyőrieknek, így nehéz, küzdelmes találkozóra van kilátás.

A kék-fehérek az idény nyitányán 3–3-as döntetlent játszottak a DVSC ellen hazai pályán, ahol háromszor is megszerezték a vezetést, mégsem tudták megőrizni az előnyt. A mérkőzésen piros lapot kapott Nuno Campos vezetőedző, így a Diósgyőr elleni összecsapáson nem ülhet a kispadon, őt a másodedző, Gonçalo Gil Da Silva Cruz helyettesíti majd.

A szombati mérkőzés 17:45-kor kezdődik. A ZTE FC célja egyértelmű: győzelemmel zárni a keleti túrát, és megszerezni első idegenbeli három pontját az új szezonban.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)