Rövidhírek
Élményterápiás tábor
Súlyos betegségből gyógyult gyerekeket táboroztatnak Zalaszabarban
Idén nyáron hatodik alkalommal rendeznek élményterápiás táborokat Zalaszabarban - magántámogatók felajánlása mellett tavaly óta az Erzsébet-program keretében - azzal a céllal, hogy hosszabb kórházi tartózkodást követően a gyermekek pozitív önértékelése megerősödjön, meg tudjanak küzdeni a krónikus betegséggel járó pszichés nehézségekkel. A kalandterápiával segítik a társas kapcsolatokba való visszailleszkedést, az élet különböző területein az aktív részvételt és a személyes felelősség növelését.
A Szabadics házaspár 2010-ben indította el az első Gyógyuló Holnapocska Tábort a tulajdonukban lévő zalaszabari kalandparkban, ahol évről évre nőtt a részt vevő gyermekek száma. Idén öt turnusban összesen kétszáz gyerek tölthetett vagy tölthet el térítésmentesen egy-egy hetet a Kis-Balatonhoz közeli táborban. Ezúttal veleszületett szívbetegséggel, valamint reumatológiai problémával élő, továbbá daganatos betegségből gyógyult gyerekek lakták be a tábor épületeit az elmúlt másfél hónapban, ezekben a napokban égéssérült, a következő héten pedig siket és nagyothalló gyerekek vehetnek részt az egyhetes programban. A táborok különlegessége, hogy a gyerekek nem elzárt környezetben, hanem egészséges társaikkal együtt élik meg a tábor által kínált kalandokat, s mindezt állandó orvosi felügyelet mellett, illetve harminc civil önkéntes segítő közreműködésével.
Az érintett egészségügyi intézmények - a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központja, a Semmelweis Egyetem Tűzoltó Utcai Gyermekklinikája, a Bethesda Gyermekkórház és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja - nemzetközi hírű szakorvosai, vezetői is részt vesznek a táborok szervezésében és lebonyolításában, önkéntes alapon, díjazás nélkül.
Forrás: MTI
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész