Rövidhírek
Ennél már csak jobb jöhet
ZTE: Szappanos - Koszó, Forgács, Nagy T., Szabó M. (Balázs 87. p.) - Babati, Végh (Ekler 62. p.), Dubek, Bedi - Fujsz, Vernes (Kertész 75. p.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak.
Rangadónak harangozták be a találkozót, de a színvonal messze elmaradt ettől a szinttől. A hazaiak nagyobb önbizalommal léptek pályára a nullapontos ZTE ellen, enyhe mezőnyfölényben játszottak. Azonban a házigazdák előtt is kevés lehetőség adódott, a vendégek viszont semmi veszélyt nem jelentettek ellenfelük kapujára. Sok volt a pontatlan passz mindkét oldalon. A Kisvárda valamivel lendületesebben játszott és a félidő hajrájában egy szabadrúgásgóllal megszerezte a vezetést.
Fordulás után a hazaiak visszaálltak, megpróbáltak kontrákra játszani. A ZTE azonban nem tudott mit kezdeni a felkínált lehetőséggel. Lassan körülményesen támadott, helyzetet sem tudott kialakítani. A kisvárdaiak tördelték a játékot, sikerrel őrizték egygólos előnyüket.
A ZTE meglehetősen gyengén kezdte a bajnokságot, még gólt sem rúgott. Három forduló után nem véletlenül utolsó a tabellán.
Értékelés:
Zoran Szpisljak, a ZTE vezetőedzője: - Nagyot küzdött a csapatom, közel állt, hogy pontot, vagy pontokat szerezzen. Erős karaktert mutattunk, de naivak is voltunk, ez okozta vesztünket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala