Rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekről
A cégvezetők új bérezéséről
Mint fogalmazott, örömmel fogadták és támogatták a roma- és horvát nemzetiségi önkormányzatok és a város közötti közigazgatási szerződés megkötését. Jelezte: a városi cégek vezetői beosztására érkezett pályázatokat egyhangúan fogadta el a közgyűlés és új bérezést állapított meg. Ugyanakkor megjegyezte, sajnálatos, hogy valamennyi pályázatra csak a jelenleg is beosztásban lévő cégvezetők jelentkeztek. Az utánpótlás szempontjából ez nem kedvező. A bérezési rendszer átalakítását már tíz évvel ezelőtt is kezdeményezte dr. Kocsis Gyula, az előző ciklus önkormányzati képviselője, aki a sajtótájékoztatón részleteket is elárult.
Major Zsolt és Kocsis Gyula
A változtatásra kezdetben nem volt fogadókészség, differenciálatlan bérek voltak érvényben a teljesítmény és a munka nagysága szerint is. Úgy gondolta, vezetőkhöz méltó, versenyképes bérezési rendszer kialakítására van szükség, ezt a javaslatot most a decemberi közgyűlésen elfogadta a testület. Megfelelően megfizetett, számon kérhető vezetőkre van szükség – hangsúlyozta. (Lapunkban már jeleztük, hogy az új bérezési rendszer alapján 2025. január elsejétől a városi cégvezetők bruttó havi bére 1,2-1,8 millió forint közötti összegre változott.)
A TOP Plusz felhívások közül négy esetben került sor támogatási kérelem benyújtására, köztük az Ady iskola infrastrukturális fejlesztését emelték ki.
Major Zsolt interpellációs kérdéseket is tett fel: a falumúzeum és a MOGIM szennyvízhálózatának bekötéséről, a parkerdei ívókút helyreállításáról és az Andráshidán áthaladó kerékpárút újrafestésének igényéről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban -
rovatunk hírei
Hencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLezárások az Aranyoslapi forrás mellett