Rövidhírek
Felavatták a Mindszenty-kertet
Semjén Zsolt méltatta a hercegprímás életútját
A kertavató ünnepségen Balaicz Zoltán köszöntötte a résztvevőket, majd Mindszenty József Zalaegerszegen töltött 25 éves tevékenységéről emlékezett meg. 1917-ben hittanárként érkezett a városban, majd negyedszázadon keresztül volt a zalai megyeszékhely apát-plébánosa. A polgármester „a huszadik század egyik legnagyobb hatású történelmi alakjának" nevezte Mindszentyt, akinek nevéhez iskolafejlesztés, templomépítés, lap-és nyomdaalapítás is fűződik. A város és a katolikus egyház is hatalmas fejlődésen ment keresztül azokban az években.
Balaicz Zoltán szólt arról is, hogy a Modern Városok program keretében Mindszenty-múzeum és zarándokközpont is épül a Göcseji Múzeum melletti területen és a mostani kert-és szoboravatással hivatalosan is elindul a több mint ötmilliárd forintos városfejlesztést jelentő Mindszenty program.
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Mindszentyről, mint államférfiról beszélt köszöntőjében. Mint fogalmazott, a hercegprímás a 20. század erkölcsi iránytűje volt. Egész életében, minden helyzetben, minden előjelű diktatúrában az igazság oldalán állt, és ezzel példát mutatott a nemzetnek. Minden diktatúrában letartóztatták- folytatta a kereszténydemokrata politikus. „Ezért minden diktatúrának a vértanúja volt." Amagyar állam minden eszközzel támogatja Mindszenty József boldoggá avatását, „mert a magyar nép a hitérzéke alapján pontosan tudja, hogy Mindszenty szent" – mondta Semjén Zsolt.
Vigh László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Mindszenty ma is itt van közöttünk, hiszen Zalaegerszeg a hercegprímás városa volt. „Cselekedeteinkkel legyünk méltó hozzá"
Ocsovai Grácián ferences plébános köszönetet mondott a kert kialakításáért, melyet Márfi Gyula érsek áldott meg.
Írta: V.Zs.; Fotó: Seres Péter
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész