Rövidhírek
Felnőttkorba lépett a bűnmegelőzési iroda
A város vezetői sok dicséretet kapnak a turistáktól azért, hogy a fiatalok milyen gondossággal vigyázzák a köztereket és az értékeket. Vigyáznak arra, hogy ne legyünk áldozatok! –mondta el.
Horváth István rendőrkapitány azt hangsúlyozta ki, hogy a diákokkal való együttműködés egyszerre szolgálja a közbiztonságot, a tanulók iskolán kívüli nevelését és értéket teremtve szolgálja a közösséget. Az ifjak az élhető város még biztonságosabbá tételén fáradozva bizonyítják, hogy nélkülük nincs is keszthelyi nyár.
Július elsejétől hét héten át 4-6 fő fogja vigyázni a strand és a város területét és kiemelt turisztikai célpontjait -foglalta össze dr. Lakics Andrea rendőr őrnagy, kiemelt bűnmegelőzési előadó. A keszthelyi bűnmegelőzési iroda vezetőjeként és az Asbóth középiskola rendészeti szakának óraadó tanáraként is jeleskedő szakember elárulta, hogy augusztus 18-áig nemcsak a parkolókban, de a nagyobb bevásárlóközpontokban is találkozni lehet majd olyan 10 és 11. évfolyamra járó fiatalokkal, illetve közösségi önkéntesekkel, akik kortárssegítő szaktáborban sajátították el azon rendészeti ismereteket, amelyeket használni tudnak a mindennapi feladatellátásuk során.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban