Rövidhírek
Ferencvárosi siker Zalaegerszegen
A fővárosi zöld-fehéreknél sorozatban második bajnoki meccsén ért el mesterhármast a válogatott csatár, Varga Barnabás. A ZTE egymás után negyedszer kapott ki az élvonalban, s így hat kör után az utolsó előtti, 11. helyen áll a tabellán.
Jól kezdett a Magyar Kupában címvédő zalai együttes, amely a Debrecenből frissen szerződtetett Antonio Mance góljával hamar előnybe került: a horvát támadó átlövését Dibusz védeni nem, csak a kapufára ütni tudta, onnan viszont a hálóba pattant a labda. A Ferencváros nem találta a ritmust, veszélytelen támadásokat vezetett, kisvártatva viszont a hazaiak voltak ismét eredményesek, miután egy jobb oldali akciójukat nem sikerült megakasztaniuk a zöld-fehérek védőinek, Mim Gergely pedig remekül érkezve, szépen fejelt a kapuba.
A félidő második felében mintha egy másik mérkőzés kezdődött volna: a fővárosi együttes átvette az irányítást, sokkal veszélyesebben kezdett futballozni, melynek eredményeként 10 perc alatt kétszer is tizenegyeshez jutott, s mivel Varga mindkettőt értékesítette, hamar köddé vált a kétgólos zalai előny. Sőt, az egyenlítő gól után egy perccel már a vezetés is a Ferencvárosé volt, Adama Traoré szemfüles, távolról szerzett találata nyomán.
Fordulás után sem lassított az FTC - hiába cserélt kettőt is a másik oldalon Boér Gábor vezetőedző -, amely egy szépen végigjátszott akció végén kétgólosra növelte az előnyét. Varga így 51 perc alatt jutott el a mesterhármasig, amely egy héttel ezelőtt már 44 perc alatt összejött neki a Paks legyőzése alkalmával. A folytatásban a zalaiaknak nem volt valós esélyük arra, hogy "visszajöjjenek a meccsbe", a hajrában pedig a találkozó harmadik Ferencvárosnak megítélt tizenegyesét Traoré váltotta gólra, míg a kegyelemdöfést egy szöglet után Zachariassen adta meg a vendéglátóknak a 90. percben.
Forrás: MTI
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés -
rovatunk hírei
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonHatvanéves a zalaegerszegi buszállomásÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a Széchenyisek