Rövidhírek
Fidesz: Stabil a költségvetés
Az eddigi fejlesztési ígéreteinket forintosítani tudjuk, ezzel is szolgálva a zalaegerszegiek érdekeit – fogalmazott Bali Zoltán, majd megjegyezte: az ellenzéki képviselők szerint a saját bevételi oldalt alultervezte az önkormányzat. Ezzel kapcsolatban elmondta: az önkormányzatnak a saját bevételeihez kell igazítania a kiadásait. Az uniós támogatások nélküli költségvetésnek, stabilnak, kiszámíthatónak kell lenni, a működési bevételeknek fedeznie kell a kiadásokat.
Elhangzott: a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése miatt 277 millió forint többletkiadás keletkezett. Az önkormányzati segélyezési rendszer, az egész szociális ágazat kiadásait is a városi bevételek határozzák meg. 2017-ben 4,2 milliárd iparűzési adóbevételt, 950 millió forint építményadó bevételt terveztek. Ingatlaneladásokból (ipari területek hasznosításából) 310 milliós bevételt várnak az idén. A lakásalap ebben az évben 243 millió forint.
Dékány Endre a városüzemelésre, a fejlesztésekre fordítható összegekről beszélt, a 12,8 milliárd forint felhasználását részletezte, szólt a működési kiadásokról, a városüzemelésre szánt 1,7 milliárd felosztásáról illetve tételesen felsorolta, mire mennyi fejlesztési pénz jut 2017-ben.
Végül Bali Zoltán szólt az ADA cég várható beruházásáról, az Ulev-S Kft. csarnoképítéséről, az északi ipari parkban a Timbertech Kft. új üzemcsarnok építéséről. Mindhárom cég jelentős munkahelyteremtő beruházást hajt végre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak