Rövidhírek
Folytatódott a hagyomány
DEAC: Dugat (26/6), Boriszov (49, Manigat (5/3), Ivosev (22/6), Amigo (6). Csere: Bognár (10/3), Omenaka (2), Velkey (2), Polyák (4). Vezetőedző: Berényi Sándor.
ZTE:Ware (24/12), Doktor (2), Thompson (22/6), Szabó (5), Agafonov (14). Csere: Bellot-Green (6), Kis, Durázi, Bagó (5). Vezetőedző: Bencze Tamás.
A Debrecen kezdett jobban, Ivosev pontjaival egy perc után 5-0-ra vezetett. "Felébredt" a zalai csapat és Szabó 2+1-ével, illetve Thompson duplájával utolérte ellenfelét, sőt a vezetést is átvette (5. p.: 7-11). Időkérés után felzárkózott a DEAC és rövid időre visszavette a vezetést, de a ZTE ismét újítani tudott. Támadásban pontosabb volt, mint ellenfele, így vezetett. Boriszov, a hajdúságiak pontgyárosa nem szerzett kosarat az első negyedben, helyette Ivosev villogott. A második tíz perc elején eladott labdák után gyorsan egyenlített a Debrecen (12. p..20-20). Ware 3 pontosával ismét vezetett a ZTE, ez volt az első három pontosuk. Szabó közben begyűjtötte harmadik személyi hibáját. A negyed közepén a DEAC átvette az irányítást, pontosabbá váltak dobásai és megszerezte a vezetést (18. p.: 44-34). A negyed utolsó percében Ware pontjaival csökkentette öt pontra a hátrányát a zalai csapat. Új légiósa megszerezte első pontjait, amivel a ZTE 47-45-re zárkózott fel. Boriszov is megszerezte első dupláját, a hajdúságiak állandósították 4-5 pontos vezetésüket. A ZTE a 27. percben Thompson 3 pontosával érte utol ellenfelét. (59-59). Időkérés után ismét elhúzott a hajdúsági csapat (32. p: 69-63). A befejezés előtt két perccel 78-78-ra állt a találkozó. A hátra lévő időben a DEAC dobott csak pontot, így megnyerte a találkozót.
A ZTE folytatta Magyar Kupabeli gyengélkedését, sorozatban negyedszer búcsúzott az első fordulóban. A kiesés törvényszerűnek mondható, mivel csak Ware és Thompson vette ki igazán részét a pontgyártásból. Szabó betegsége után lábadozott, az új amerikai légiós beilleszkedési gondokkal küzdött. Ráadásul ezúttal Agafonov is többet hibázott, s a kispadról ezúttal kevés segítség érkezett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatEgy táska esély-összefogás a gyermekvédelemben élő fiatalokért