Rövidhírek
Győztes gól a 93. percben
NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Budapest, 200 néző. Jv.: Pintér. Gólszerzők: Lovrencsics (34.p.), illetve Deutsch, (19. p.), Daru (93. p.) ZTE: Szappanos - Sundas, Króner, Forgács, Deutsch - Babati (Patvaros 66. p.), Kretz, Nagy T., Végh (Ekler 66. p.), Jakab - Bobál G. (Daru 76. .p.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Az első tíz perc ismerkedése után a ZTE előtt adódott két kisebb lehetőség. A másik oldalon Szappanosnak kellett bravúrral védenie. A zalaiak egy megpattanó szabadrúgás után szerezték meg a vezetést. A házigazdák azonnal ritmus váltottak, beszorították ellenfelüket, több soroksári lehetőség is akadt, amely kimaradt. A ZTE védelmének segítsége is kellett a hazaiak egyenlítő góljához. A félidő hajrájában Bobált szerelték gyanús körülmények között a 16-oson belül, de a játékvezető nem látta 11-esnek az esetet. Fordulás beszorította a ZTE-t a Soroksár, helyzetei is adódtak. Azonban vagy Szappanos védett jól, vagy a házigazdák voltak pontatlanok.
A ZTE előtt húsz perc után adódott az első lehetőség, de kimaradt. A 70. perc táján nagy zápor zúdult a pályára. Ettől kezdve a küzdelem dominált. Egy páros csatának is szemtanúi lehettek a nézők és a tévé előtt ülök is. Gyepes hazai oldalon többször faragta Darut, egy alkalommal arcon ütötte, aki nem maradt adós, így mindkét játékos besárgult. A párharcot végül a ZTE játékosa nyerte, remek fejes góljával nyertek a zalaiak. Küzdelmes, közepes színvonalú találkozón, nagy taktikai csatában győzött a zalai együttes. Igazából csak most lehet sajnálni a Budaörs ellen elvesztett találkozót.
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - A hazai botlás után fegyelmezetten jól játszottunk. Ha a találkozó elején értékesítjük két helyzetünket, nyugodtabban játszhattunk volna. A hosszabbításban a sors visszaadta, amit korábban elvett tőlünk.
Daru Bence, a ZTE játékosa: - Nagyon szerettünk volna javítani a Budaörs ellen elszenvedett hazai vereség után. Szervezetten jól játszottunk. Egy jó játékerőt képviselő csapat otthonában fontos három pontot szereztünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten