Rövidhírek
Gyümölcsfákat ültettek
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a klímavédelmi program részeként tavaly júliusban 5 ezer fa elültetését határozták el. Jelenleg már több mint 7 ezer fánál tartanak, így már elérhetőnek tűnik az a cél, hogy számuk 10 ezerre növekedjen 2024-re, a ciklus végére. A gálafeji zöldövezeti városrész Széna terének fejlesztése kapcsán elmondta, hogy az önkormányzat az Agrárminisztérium pályázatán közel tízmillió forintot nyert. Ebből 231 méter hosszan leaszfaltozzák az utat a tavasz folyamán, illetve most 64 gyümölcsfát ültetnek el. Ezzel együtt 7145-re nő az újonnan telepített facsemeték száma a városban.
Szilasi Gábor, a városrész önkormányzati képviselője azt tette hozzá, hogy a Széna tér megújítása óriási igényként jelentkezett a lakók részéről. Az úttest felújításával és a gyümölcsfák telepítésével nem ér véget rendbetétele, hiszen a későbbiekben játszóteret és közösségi színteret is létesítenek a téren.
A 64 gyümölcsfát a Városgazdálkodási Kft. Kertcentruma biztosította. Horváth István ügyvezető igazgató elmondta, hogy az őshonos alma-, körte- és cseresznyefákból többféle fajtát ültetnek el. Többek között piros pogácsa almát, vérkörtét, Margit cseresznyét, amelyekből, ha termőre fordulnak, tudnak kóstolni az erre járók. Gyors növekedést kívánt ehhez, hogy minél hamarabb lehessen élvezni a mai munka gyümölcsét.
A Városgazdálkodási Kft. munkatársai már előző nap kiásták a gödröket. Segítettek a faültetésben is, amelyben szép számmal vettek részt a helyi lakók, valamint a Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület tagjai.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás