Rövidhírek
Helytálltak, de ismét vereség
NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg (zártkapus találkozó). Jv.: Söjtöry, Varga-Záray, Makrai.
ZTE: Dzombeta (17), Mányoki J. (10), Úr (6/6), Horváth F. I., Szabó P. (13). Csere: Tuchscherer (5), Dömötör (8/6), Horváth F. II. Vezetőedző: Ambrus Péter.
Csata: Angyal B. (7/6), Horváth B. (21/18), Mányoki R. (3), Angyal N., Zempere (12). Csere: Böröndy V. (18), Gyöngyösi (5/3), Hegedüs (13/3), Leleik (12/3), Farkas. Vezetőedző: Tursics Krisztián.
A vendégek léptek el a mérkőzés elején (2. p: 2-6). Nem hagyta magár a jobb játékosokból álló fővárosiak ellen a ZTE. Jó védekezés után fordítottak a zalaiak. (7. p: 17-12). A házigazdák jól védekeztek, jó ritmusban támadtak, megnyerték az első negyedet. A második negyedben egy darabig még fej-fej mellett haladt a két csapat (13. p.: 27-28). A Csata ezután szigorított védekezésén, a ZTE támadásban pontatlanabbá vált, míg a vendégek feljavultak, és Horváth B. 3 pontosaival elhúztak ellenfelüktől. A nagy szünet után tovább robogott a fővárosi csapat. A zalaiak első kosarára több mint négy percet kellett várni (25. p: 38-62). A vendégek továbbra is ponterősen játszottak, és egyre nőtt a különbség a két csapat között. A negyed végére 25 pont lett a Csata előnye. (30. p.: 46-71). A záró tíz percben a több minőségi játékossal rendelkező vendégek tovább növelték előnyüket (34. p.: 53-78). A ZTE elfáradt egyre pontatlanabbul dobott.
A jó erőkből álló fővárosiak ellen 15 percen át jól játszott a zalai csapat. A folytatásban a Csata beleerősített, a ZTE tisztes helytállásáért viszont dicséretet érdemel. Az első 15 percben mutatott játékára a folytatásban alapozhat a ZTE.
Ambrus Péter: - Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. A második félidőben a Csata ritmust váltott, a koncentrációnk is visszaesett, a kettő együtt sok volt.
Tursics Krisztián: - Az első negyedet leszámítva jól védekeztünk, és jól támadtunk. Annak külön örülök, hogy a három pontosokat 45 százalékosan dobtuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala