Rövidhírek
Ingyenes szűrés Zalaegerszegen, a gyermekek látásának megőrzéséért
Október 10-én egész nap várják a Sportcsarnoknál az érdeklődőket
A szakmai szervezetek idén a gyermekek körében vészesen terjedő rövidlátásra, és ennek kapcsán a lehetséges tennivalókra kívánja felhívni a figyelmet.
Illusztráció (Forrás: Napidoktor.hu)
A Magyar Szemorvostársaság és a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért szombathelyi partnereivel közösen többek között erre kívánja felhívni a figyelmet a 2024-es Látás Világnapja alkalmából azzal, hogy EGÉSZ NAPOS, INGYENES szűrővizsgálatot szervez Zalaegerszegen.
A szürőkamion 2024. október 10. (csütörtök), Zalaegerszegi Városi sportcsarnoknál (Stadion u. 3.), lesz megtalálható. 9 és 16 óra között lesz nyitva, ahol számos egyéb szűrővizsgálat mellett szemvizsgálaton is részt vehetnek az érdeklődők.
A szűréshez csütörtök reggel 9 órakór formális megnyitó és sajtóesemény is kapcsolódik majd, a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzatának képviselőjének, valamint a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház szakorvosának részvételével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás