Rövidhírek
Július 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren
Klasszikus filmslágerek a Dísz téren, ikonikus filmek járgányai az Európa téren
A részletekről a városházán tartottak sajtótájékoztatót a szervezők. Balaicz Zoltán többek között felidézte: immár ötödik alkalommal rendezik meg a koncertet, mely annak idején – sok más újító programmal együtt – Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő ötletéből indult. A kezdeményezéshez aztán szervezőként csatlakozott a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar, majd a zeneiskola és több táncegyüttes is. Mára már egy sok művészeti ágat felvonultató estté nőtte ki magát az esemény, melynek első felében a város tehetséges diákjai is fellépnek.
Galbavy Zoltán megköszönte a segítőknek és a támogatóknak az előző évek munkáját és az idei programszervezést. Majd egy újításról is beszámolt: július 5-én 14 órától ugyanis az Európa téren olyan autókat és motorokat mutatnak be, melyek ikonikus filmekhez kapcsolódnak.
A főszervező Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar nevében Tóth László, az egyesület elnöke hozzátette: a Filmzenei koncert már nemcsak egy zenei esemény, hanem egy ünnepnap is. Sok lokálpatrióta zenész, énekes, táncos közös produkciója ez, és sok helyi támogató, szervező munkája van benne. Megjegyezte: a klasszikus, szimfonikus zeneszámok mellett rockosabb dalok is felcsendülnek.
Ami a repertoárt illeti, most is a legnagyobb, legismertebb filmes produkciók zenei anyagából válogatnak. Nem maradhat el a Star Wars, a Superman, a Vissza a jövőbe, a Dream Girls, a Keresztapa, A Jó, a Rossz és a Csúf, valamint James Bond és az Így neveld a sárkányodat sem. Mint utóbbi jelzi, a szervezők arra törekedtek, hogy a régi filmek mellett napjaink alkotásaiból is válogassanak.
Az est során közreműködik Farkas Alexandra, Mayer-Zsuppányi Csenge, Bella Levente, a Zalai Táncegyüttes, a Gála Társastáncklub Egyesület, a Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa és a Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.
Az eseményt rossz idő esetén az Art Moziba helyezik át. Mivel itt a helyek száma korlátozott, a belépés regisztrációhoz kötött. A regisztrációs jegyek a készlet erejéig június 6-án péntektől, az Art Mozi jegypénztárában vehetők át, minden nap 15.00 órától 20.00 óráig.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhet -
rovatunk hírei
Lezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhet top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak