Rövidhírek
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat
Az infláció mértékével emelni a közalapítványok támogatását
Jelezte, hogy az idén, immár 25. alkalommal kerül megrendezésre a búcsú a Göcseji Falumúzeum és a Magyar Olaj-és Gázipari Múzeum területén. A rendezvény fénypontja a „Lokálpatrióta Díj” átadása, amit olyan magánszemélyek és szervezetek kaphatnak meg, akik a munkájukon túl, hosszabb ideje, szabadidejüket és anyagiakat nem kímélve, tettek és tesznek Zalaegerszeg hírnevének öregbítéséért.
Major Zsolt és Vándor László
Vándor László elmonda, július 14-én,17 óráig várják a város lakóinak javaslatait a zalaegerszegert@gmail.com email címre vagy a 70/8828103 telefonszámra, vagy sms-re. A Lokálpatrióta Díj mellett még két Lokálpatrióta Plakett is átadásra kerül.
A sajtótájékoztatón Major Zsolt, az EZE elnöke, önkormányzati képviselő a legutóbbi ülés néhány döntéséről szólt. Mint fogalmazott, az idei évben eddig mintegy 160 napirendet tárgyalt a képviselőtestület, legutóbb 28-at. Kiemelte, hogy az északi ipari park bővítésére, új közművesített, úttal és közvilágosítással ellátott ipari parcellák kialakítására nyert a város 400 millió forint kormányzati támogatást. A beruházás megvalósításához szükséges mezőgazdasági földcsere-szerződések megkötését támogatta a közgyűlés. Az EZE pedig örül minden olyan beruházásnak, amely munkahelyeket hoz létre.
A közgyűlés tárgyalta az önkormányzat által létrehozott közalapítványok múlt évi tevékenységét. Major Zsolt jelezte: kérte a közgyűlésen, hogy e szervezetek – melyek nagyon fontos, hiánypótló munkát végeznek – anyagi támogatását a mindenkori infláció mértékével emeljék meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala