Rövidhírek
Kormányablakbusz az Egerszeg Fesztiválon
Ügyeiket is intézhették az állampolgárok a pénteki napon
Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke, Vigh László, Balaicz Zoltán, dr. Koczka Csaba, a Zalaegerszegi Járási Hivatal vezetője, Tompa Gábor, elől: dr. Sifter Rózsa
A Zala Megyei Kormányhivatal hagyományteremtő szándékkal először települ ki mobil ügyfélszolgálatával az Egerszeg Fesztiválra, mondta dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott a nyitás előtti sajtótájékoztatón. Mint mondta, 2011 óta a szolgáltató kormányhivatal megvalósításán dolgoznak, hiszen fontos céljuk, hogy minél hatékonyabban tudják kiszolgálni az állampolgárokat. A kormányablak busszal éppen ezért jelentek meg az Egerszeg Fesztiválon, hogy bemutassák az elmúlt évekbeli fejlesztéseket, amelyek közelebb viszik az embereket az államigazgatáshoz.
A Zala megyei kormányablak busz tavaly október elején kezdte meg működését a megye 6 járásában összesen 38 kistelepülésen helyben kínálva az ügyintézés lehetőségét. A téli szünet után a március 5-étől ismét üzembe álló busz szolgáltatásait a nyitás óta ezer ember vette igénybe. Ez nem elenyésző szám a kisfalvak alacsony lélekszámát tekintetve, tette hozzá.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta, a kormányablak busz a fix helyen lévő kormányhivatalok továbbfejlesztett változata. Ez azt jelenti, hogy maga a kormányablak „megy oda” az emberekhez, ami nagy segítség mindazok számára, akik kistelepüléseken élnek.
Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke szintén azt emelte ki, hogy a helybe menő szolgáltatás révén az állampolgárok lakóhelyükön intézhetik el ügyeiket.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere nagyon jó kezdeményezésnek tartja, hogy a kormányablakbusz kitelepült az Egerszeg Fesztiválra. Mint mondta, itt sokan megfordulnak, így sokan is élhetnek a mobil ügyfélszolgálat lehetőségével.
Tompa Gábor fesztiváligazgató hasonlóképpen vélekedett, hiszen az eseményen a szolgáltatók is mindig megjelennek, ezúttal a kormányablak busz is, amely aznap 10.30 és 18.00 óra között állt rendelkezésére az állampolgároknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata