2020.09.24., csütörtök - Gellért, MercédeszZalaegerszeg időjárása

Rövidhírek

Közgyűlési döntésekről számolt be Balaicz Zoltán

2020. szeptember 12. szombat, 15:15
Szerző: V.Zs.
A koronavírus-járvány miatt utoljára március 5-én tartott nyílt ülést a díszteremben a város képviselőtestülete. Öt hónap után az elmúlt héten már a régi, megszokott közgyűlésen találkoztak a városatyák. Az ülésen 35 napirendet tárgyaltak, a legfontosabb döntésekről a Zeginfón számolt be Balaicz Zoltán polgármester.

Októberben látják a pontos számokat

Elöljáróban elmondta: jól halad a Mindszenty-iskola melletti új tornacsarnok-és vívóterem építése, így várhatóan ezt a 3,3 milliárd forintos beruházást 2021 február 2-án hivatalosan is fel tudják avatni. A beruházásnak köszönhetően megújult a kerítés is és mellette 45 új parkolóhellyel gazdagodott a város. Ez segíti a kórház körüli parkolást is, továbbá a képviselők (az ellenzékiekkel együtt) azt kérték, hogy a kórház vezetésével tárgyalják újra azt a megállapodást, amelyben ingyenes helyet biztosítanak a kórház számára.

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy az év elején elfogadott 64,2 milliárd forintos költségvetési főösszeg módosult, 66, 2 milliárdra nőtt. Hozzátette: a költségvetés számai változni fognak a járvány miatti bevételkiesések miatt, a valós számokat majd októberben látják (így az iparűzési adóbevételt is). Példaképpen említette, hogy a gépjárműadó 40 százalékos helyben maradó része már az országos járványvédelmi alapba megy, ez Zalaegerszeg esetében 280 millió forintot jelent. Az idegenforgalmi adókiesés 30 millió, míg az ingyenes parkolás miatti kiesés 100 milliós hiányt jelent. A rendezvények elmaradása miatt a kulturális bevételek is elmaradtak. Ha mindent összeszámolnak a jelen helyzetben a kiesést több mint 2 milliárd forintra becsülik. 

Illusztráció (Fotó: ZalaMédia archív/pP)

A közgyűlés egyhangúan fogadta el a városi cégek üzleti terveit és döntöttek arról is, hogy mivel a cég teljesítette feladatát, megszüntetik a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szolgáltató Nonprofit Kft.-t.  Döntöttek kiemelt fejlesztési területek kijelöléséről is, mely érinti a Kosztolányi utcát, a Kerámia utcát, ott magánvállalkozók szeretnék folytatni a lakásépítést, valamint érinti Neszelét, ahol a településrészi önkormányzat sportcélú fejlesztést szeretne megvalósítani.

A város az idén is csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj rendszerhez és az önkormányzat számos pályázatot nyert, köztük a Kézművesek Házának felújítására is. A pályázati elvárásoknak megfelelően új hivatalos nevet kapott, ezentúl Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóháznak hívják. A közgyűlés elfogadta a 2020-2023 közötti időszakra vonatkozó idősügyi koncepciót.

November 1-től az ügyeleti ellátást Zalaegerszegen hétköznapokon 2 háziorvos és egy házi gyermekorvos, 22 órától másnap reggelig pedig egy háziorvos és egy vegyes praxist ellátó háziorvos biztosítja. Emelkedtek az ügyeleti óradíjak 12-18 százalékkal és ezt az emelést a szakdolgozók is megkapták. 

A közgyűlés hozzájárult, hogy teljes mértékben állami támogatással, 178,7 millió forintos ráfordítással három darab keményborítású tesztpálya épüljön a ZTE Tenisz Klubrészére az Ifjúsági Sportcentrumban. A Bogáncs Állatmenhely bővíteni kívánja az általa igénybe vett területet újabb kennelek elhelyezése céljából, ehhez az önkormányzat hozzájárult.

Az elmúlt időszakban több rossz állapotú területet sikerült értékesíteni, most 18,4 millió forintos kezdő áron az önkormányzat megpályáztatta a Kazinczy tét 6. szám alatti házban lévő, városi tulajdonú lakásokat, hátha akad erre is vevő, így ez az épület is meg tudna újulni a jövőben. 

Balaicz Zoltán beszámolt a következő időszak fontosabb eseményeiről. Projektnyitóval kezdődik a Petőfi-iskola energetikai korszerűsítése, átadják szeptember 18-án a 64 szobás négycsillagos Willis Hotelt, szeptember 25-án pedig az M76-os kétszer kétsávos gyorsforgalmi út zalaegerszegi kivezető szakaszának műszaki bejárása történik. Várható a közeljövőben az Art Mozi belső felújításának az átadása is.
     
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK