Rövidhírek
Magyarok Kenyere
A program keretében minden évben a határon inneni és túli magyar gazdák ajánlják fel búzatermésük egy részét jótékonysági célra. Az összegyűlt búzából lisztet őrölnek. A lisztet, valamint az abból készült kenyeret, péksüteményt rászoruló gyermekeknek juttatják el, segítő szervezetek közreműködésével.
A kezdeményezéshez kapcsolódva a 19 magyarországi megyéből és a határon túlról érkezett búza a karitatív célok mellett a nevéhez hűen a határokon inneni és túli magyarok szoros összetartozását is szimbolizálja. Fontosnak tartjuk azt, hogy a magyarság megőrizze egységét, összefogjon a jövőben is. A magyar gazdálkodók nemzeti összefogásának kiváló mércéje ez, s jó példát mutat mindannyiunk számára nemzettudatból, emberségből, összefogásból.
A Magyarok Kenyere jóval több egy kenyérnél, a Magyarok Kenyerének ünnepe nem csak pár napig tart, hanem hosszú távon erőt, hitet lehet meríteni belőle. A Magyarok Kenyere egész évben, a hétköznapokon is ünnep, áll a közleményében.
Zalaegerszeg idén is részese a programnak. A szervező NAK (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) és a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) felajánlott a városnak egy 3 kilogrammos kenyeret, mely a Kárpát-medencében összegyűlt adománybúzát jelképesen összeöntve készült. A kenyér a falumúzeumi alapkőletételi ünnepségen az asztalt díszítette.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti területFórum Zalaegerszegen: Online is kitölthető a VOKS 20252025-ben is Street Food Weekend ZalaegerszegenAz elesett magyar és zalai hősökre emlékeztekCsökken a születések száma, hiányzik az EU-s forrásMegújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcában -
rovatunk hírei
Megszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti területFórum Zalaegerszegen: Online is kitölthető a VOKS 20252025-ben is Street Food Weekend ZalaegerszegenAz elesett magyar és zalai hősökre emlékeztekCsökken a születések száma, hiányzik az EU-s forrásMegújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcában top 10
A bomlás virágai - Így éltünk a 80-as években címmel nyílt kiállításIfjú polgárőrök avatása a Ganz Ábrahám TechnikumábanA ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttFoltvarrók regionális találkozója a Göcseji TudásközpontbanOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély Gála