Rövidhírek
Megyei útfejlesztések
Október elején befejeződik a 71-es út balatongyöröki szakaszának teljes felújítása, az új pályaszerkezet, a padka és az aszfaltréteg kivitelezése. Az út műszaki állapota és a forgalom nagysága miatt döntöttek a szakemberek a felújítás mellett. Jövőre a vonyarcvashegyi és a gyenesdiási szakasszal is végezni kívánnak. A Területi Operatív Programból 2017-ben startol a hévízi Széchenyi utca teljes felújítása, valamint a Zalacsány-Kehida közötti út új aszfaltréteggel történő korszerűsítése. A járásszékhelyek megközelítését segítő programokon kívül hazai költségvetési forrásból készítik elő a keszthelyi Csapás út, a Keszthely-Hévíz közötti út modernizálását, valamint a Zalaszentgrót – Türje közötti 2,2 kilométeres szakasz, a Nemesboldogasszonyfa és Alsópáhok közötti útszakasz felújítását.
Fontosnak tartják a megye keleti felén a botfai csomópont után a 47-es út állapotának javítását a megyeszékhelytől a baki csomópont felé. Egy országos forgalombiztonsági programhoz kapcsolódva, körforgalom létesítésével átépítik a 71-es út cserszegtomaji kereszteződését, de a Türje – Sümeg közi közút Szalapához közel eső csomópontja is újjá alakul. A távlati célokat megemlítve kiderült: készül Zalaegerszeg négysávos bekötése, nagy valószínűséggel a Pacsa felőli nyomvonalon. Szeretnék tehermentesíteni a 71-es út balatoni településeken átmenő szakaszát és északi irányban Hévíznek is megfelelő bekötést kívánnak létrehozni az osztrák főváros felé, ezért támogatják a 76-os út kapcsolatát a 84-eshez: Sümeg-Bécs irányában, a Zalaszántón átvezető út korszerűsítésével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala