Rövidhírek
A hajrában bukták el
ZTE: Szappanos - Szabó M., Koszó, Forgács, Bedi - Végh, Dubek, Patvaros (Nagy G. 74. p.), Ekler (Fujsz 67. p.) - Babati, Vernes (Paudits 57. p.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak.
Az MTK-ból hét játékos hiányzott különböző okok miatt, így is a hazai környezetben játszó éllovas volt a mérkőzés esélyese. Bekezdett a fővárosi csapat, két veszélyes támadást is vezetett. A ZTE egy szabadrúgás után veszélyeztetett először. Az MTK birtokolta többet a labdát. Az első húsz perc után bátrabbá vált a ZTE, zárt védekezésből ígéretes támadásokat vezetett, de vagy a lövések pontosságával volt gond, vagy a hazai kapus hárított. Az első félidőben egyértelműen a ZTE akarata érvényesült.
Fordulás után nagyobb sebességre kapcsolt a hazai csapat, beszorította ellenfelét. Több Torghelle fejes is elkerülte a ZTE kapuját. Ezután kiszabadult a szorításból a zalai csapat, egy lövést védett bravúrral az MTK kapusa. Majd Koszó fejesét tisztázta a gólvonalról a hazai védelem, de nem sikerült gyorsan visszazárni a zalai csapatnak, s ellenfele kontrából megszerezte a vezetést. Majd egy újabb védelmi hiba után megduplázta azt.
A ZTE jól játszott az éllovas otthonában, bizonyította, hogy az eddigi teljesítményénél többre képes. Azonban mint oly sokszor, a gól ezúttal is hiányzott a játékából. A csapat tartósan kibérelte a 11. helyet, ha így folytatja, lassan hátra felé kell nézegetniük, előre már felesleges.
Értékelés:
Zoran Szpisljak, a ZTE vezetőedzője: - Megmutattuk, hogy tudunk jól játszani a feljutásra esélyes MTK ellen. Az első félidőben két nagy helyzetet kihagytunk, más a mérkőzés menete, ha berúgjuk.. Az MTK első gólja előtt nekünk volt nagy lehetőségünk. A csapat erőteljesebb, jó úton járunk, de látjuk a hibáinkat is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala