Rövidhírek
Nem az akkumulátorgyárakra!
Aláírásokat gyűjt az LMP
Kanász-Nagy Máté többek között elmondta: Magyarországnak nincs szüksége újabb és újabb környezetkárosító akkumulátorgyárakra; Zalában és Zalaegerszegen sem. A helyzet azonban az, hogy egyetlen település sincs biztonságban a kormány gazdaságpolitikája miatt, mely kiárusítja az országot. Valószínűleg Pekingben előbb tudják, hogy melyik magyar településen létesül újabb akkumulátorgyár, mint az adott város polgármestere. Folyamatosan a helyi városvezetők feje felett hoznak döntéseket, ezért senki sincs biztonságban – hangzott el. Az LMP népszavazást szeretne a témában, de addig is országszerte aláírásokat gyűjtenek a tiltakozás jeléül.
Paksy Zoltán hozzátette: ezek a gyárak olyan összeszerelőüzemek, amik rossz hatással vannak a magyar gazdaságpolitikára és a helyi lakosok érdekeire. Jellemzően vendégmunkások dolgoznak a gyárakban, minimálbérért, amivel leszorítják a béreket. A magyar dolgozóknak esélyük sincs magasabb fizetésekre. Zalaegerszegen is jól látszik ez a tendencia: akkumulátorgyár ugyan még nincs, de az üzemekben már itt is ezer fő fölött van a külföldi vendégmunkások száma. Ráadásul a vendégmunkások nem pörgetik fel a helyi gazdaságot, hiszen fizetésüket jórészt nem itt költik el, hanem hazaviszik. Hiába hirdeti a kormányoldal, hogy Zalaegerszeg és az itt felépült tesztpálya az ország „Szilícium-völgye”. Az ugyanis a világ legfejlettebb technológiai térsége, ahol nem minimálbérért, hanem hatalmas fizetésekért dolgozik a szakképzett munkaerő – fogalmazott.
Elhangzott: első körben még Zalaegerszeg neve is felmerült, mint lehetséges akkumulátorgyár helyszín. Ez egyelőre nem valósult meg, de továbbra sem lehetünk nyugodtak. Ezért szeretnék, ha minél több helyi lakos aláírná a petíciót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak