Rövidhírek
Pannon Tükör bemutató
A már hagyományos szépirodalom, esszé, tanulmány, kritika rovatok mellett egy újjal a „kanizsai levelesláda” összeállítással is találkozhatnak az olvasók. Mivel a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház fennállásának 35. évfordulóját ünnepli, az évfordulóról való megemlékezés sem maradt ki, mint Bubits Tünde jelezte, sorozatban emlékeznek a lap hasábjain a teátrum elmúlt évtizedeire. A mostani számban Böhm György színházi rendező, dramaturg és Mészáros Tibor díszlettervező visszaemlékezéseit találják.
Beszélgetés Nagy Imre irodalomtörténésszel
Az est vendége volt a Nagy Imre a pécsi egyetem irodalomtörténész professzora, akivel Nagygéci Kovács József beszélgetett Várkonyi Nándor (1896-1975) művelődéstörténészről írt monográfiájáról. Mint az online főszerkesztő jelezte, három ok miatt ír valaki portrékötetet: személyes érintettsége miatt, tudományos érdeklődésből és végül népszerűsítő céllal. Miért fordult Nagy Imre Várkonyi Nándor felé? És hogyan született meg az olvasmányos portré és tabló?
„Mindent elolvastam, amit Várkonyi írt, amit róla írtak és azt is, amit ő olvasott. A könyvei felszólítottak: van itt egy életmű, aminek a feldolgozása fontos lehet” – fogalmazott Nagy Imre, hozzátéve: Várkonyi a pécsi egyetem magántanára volt, az egyetemi könyvtár könyvtárosa is. A két világháború között Hamvas Bélával és Kodolányi Jánossal együtt ők alkották a nagy szellemi triumvirátust, műveiknek csonkíthatatlan megjelenése csak 1989 után vált lehetségessé.
A legnagyobb hatással a monográfia készítőjére Várkonyi: Sziriat oszlopai című műve volt, amely az ismert ókori történelem előzményeinek nagyszabású vázlata. Ez egy regényes látomás az emberiség írott történelme előtti korról. Víz- és tűzözön, katasztrófák elől menekülő, kultúrát mentő emberiség képe bontakozik ki az olvasók előtt – hangzott el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban