Rövidhírek
Retro játékok a gyermekambulancián
Mint azt az egyesület elnöke, Papp Tamás érdeklődésünkre elmondta: az volt a cél, hogy a vizsgálatokra várakozó beteg gyerekek izgalmát, félelmét enyhítsék egy kicsit a színes játékokkal.
Bognár Ákos és Papp Tamás a tárlatnyitón
Olyan tárgyakat választottak, melyekkel a mai szülők gyerekként sokat játszottak, így mesélni is tudnak róluk a kicsiknek a várakozás közben. A vitrinekbe többek között kisautó, Rubik-kocka, orvosi táska, Kockás újság, patronos pisztoly, Bábel-torony is került. A kollekcióban Papp Tamás egykori játékai is szerepelnek, de már olyanok is vannak, melyeket az egyesület kapott adományként.
Játékok a '70-es, '80-as évekből
A kiállítást Bognár Ákos önkormányzati képviselő nyitotta meg. Mint fogalmazott egy kórházban a szakmai munkán túl az is fontos, hogy olykor az érzelmekre is hassanak. Különösen, ha beteg gyerekekről van szó. A színes játékokkal minden bizonnyal sikerül kicsit elterelni a figyelmüket a betegségről és magáról az orvosi vizsgálatról is.
A kiállítás egy hónapig tekinthető meg, utána a tervek szerint óvodákban is bemutatják a gyűjteményt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán