Rövidhírek
Szél Bernadett és Donáth Anna Zalaegerszegen
Ívbegyűjtés a Dísz téren
A Dísz térre szervezett esemény valójában egy válasz volt a kormány nemzeti konzultációjára, hiszen Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők kezdeményezésére ívbegyűjtésbe kezdett az ellenzék. Vagyis azok az állampolgárok, akik nem értenek egyet a nemzeti konzultációval, és nem akarják kitöltve visszaküldeni a papírt, az üres kérdőíveket (név és személyes adatok nélkül) leadhatják az ellenzéki szervezeteknek. Ezeket a Tiéd a Város Egyesület is gyűjti – mondta a sajtótájékoztató elején Hartmann Miklós elnök. Hozzátette: az a cél, hogy beszélgessenek az emberekkel és nyilvánosságra kerüljenek a valódi problémák és vitás kérdések. Ezért is hívták meg a két ellenzéki politikust egy közösségi találkozóra.
Szél Bernadett Zalaegerszegen folytatta országjárását (a háttérben Hartmann Miklós és Donáth Anna)
Szél Bernadett elmondta: az ívgyűjtéssel a Fidesz, illetve a kormány propagandája ellen tiltakoznak, mert az ország egyik fele folyamatosan kirekesztődik a kommunikációból. Emiatt a kormány kérdőívét nem lehet sem nemzetinek, sem konzultációnak nevezni. Hadházy Ákossal és számos más ellenzéki párttal közösen nemcsak azért folytatnak országjárást, hogy begyűjtsék a konzultációs kérdőíveket, hanem hogy személyesen találkozhassanak, beszélgethessenek az emberekkel, a valódi problémákról. Jelen pillanatban az emberek számára az egészségügy és a bérkérdés a legfontosabb, ám a kormány ezekre nem ad megfelelő választ. Helyette papírokat küldözget méregdrágán, ami nem konzultáció, hanem a Kubatov-lista frissítése – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Donáth Anna EP képviselő hozzátette: azt a kérdőívet nem lehet nemzeti konzultációnak nevezni, ahol nincsen nyitott kérdés, és nem várnak őszinte választ az emberektől. Az ellenzéki szervezetek ívbegyűjtése a véleménynyilvánítás egyik formája. Ők – kormánnyal ellentétben – nem gyűjtenek személyes adatot, csak üres kérdőíveket. A kampány végén pedig szeretnék egy kupacba rendezve megmutatni azt a sok tíz- vagy százezer kitöltetlen konzultációs levelet, amit a választópolgárok a kukába dobás helyett elvittek hozzájuk. Ezzel is jelezve, hogy rengeteg ember nem ért egyet a kormány politikájával. A képviselő jelezte: mindezzel párhuzamosan egy valódi konzultációt is indítottak, mely az online felületeken elérhető. Várják az emberek véleményét, javaslatait a fontos kérdésekben, például a járványpolitikával kapcsolatban is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak