Rövidhírek
Szolidaritás testvérvárosunk, Herszon lakóival
A település 1986 óta testvérvárosunk, tavaly emlékeztünk a hivatalos kapcsolat 35 éves évfordulójára. A szerződés aláírásakor a landorhegyi városrész lakótelepe Herszon nevét vette fel, a Városi Művelődési Központ előtt pedig felavatták Tarasz Sevcsenko ukrán költő szobrát, Zalaegerszeg cserébe Petőfi Sándor szobrot adományozott Herszonnak.
A háborús hírekből szomorúan értesültünk arról, hogy az orosz csapatok elfoglalták Herszont. Ihor Kolihajev polgármester a hírügynökségek számára elmondta, az orosz katonák már a belvárosban vannak, és megszállták a városházát. Arra kérte az orosz katonákat, hogy civilekre ne lőjenek, és hagyják nekik összegyűjteni a halottakat.
Ezúton szolidaritásunkat fejezzük ki testvérvárosunk Herszon lakóinak és bízunk benne, hogy nem növekszik tovább a civil áldozatok száma. Részvétünket fejezzük ki az elhunytak családjainak és (bár most nincs semmilyen logisztikai lehetőség adományok eljuttatására) ha a későbbiekben tudunk segítséget nyújtani, Zalaegerszegen készen áll erre.
Balaicz Zoltán - Zalaegerszeg polgármestere
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon