Rövidhírek
Tovább él az átok
ZTE: Szappanos - Villám, Nagy T. (Króner 85. p.) Forgács, Deutsch - Babati, Patvaros, Kretz, Ekler (Gottfried 79.), Jakab - Bobál (Daru 81. p.) Vezetőedző:Csató Sándor.
Remekül kezdte a találkozót a ZTE, már az első percben megszerezte a vezetést. A gól megfogta a hazaiakat, vendégeknek további helyzetei is akadtak, de kihagyták. Fél órán át a vendégek irányítottak, ám egy védelmi hiba után egyenlített a hazai csapat. A félidő hajrájában nem nagyon kerültek veszélyben a kapuk. Fordulás után egy jogosan megítélt büntetőből ismét gyorsan megszerezte a vezetést a ZTE. Továbbra is a zalaiak irányították a játékot, helyzeteket is szép számmal dolgoztak ki, de Bobál egymaga kettőt hibázott el.
A mérkőzés hajrájában a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak. Egy lövés kipattant a ZTE kapusáról és egyenlítettek. A ZTE teljesen megzavarodott, a Csákvár a győzelmet is megszerezhette volna A Zalából Csákvárra visszakerült Horváth R. azonban a felső lécre lőtt. A ZTE a legjobb lélektani pillanatokban lőtte góljait. Amíg azonban Sopronban kiharcolta az ebből adódó előnyöket, most erre nem volt képes. Két pontot hagyott Csákváron, úgy, hogy a végén a döntetlennek is örülhetett. Továbbra is él a csákvári átok, a ZTE még nem nyert ellenfele otthonában.
Értékelés: Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, de ezeket kihagytuk. Két pontot hagytunk Csákváron. Győznünk kellett volna.
Babati Benjamin, a ZTE játékosa: - Csak magunkat okolhatjuk az elvesztett két pontért. Vezetésünk birtokában nem használtuk ki helyzeteinket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala