Rövidhírek
Továbbra is az NB II-ben
ZTE: Kovács Z. - Króner, Forgács, Devecseri, Fodor - Nagy G. (Fujsz 53. p.), Polényi , Hudák, Babati - Horváth K. (Szökrönyös 72. p.), Vernes (Ekler 80. p.). Vezetőedző: Artner Tamás.
A vendégek számára már nem volt tétje a mérkőzésnek, a ZTE-nek viszont az NB II-ben maradás. A zalaiak remekül kezdték a találkozót, már a harmadik perc után vezettek. A vendégek a bekapott gól után sem támadtak ki, a hazaiak hibájára vártak. Az MTE zártan védekezett, a ZTE nehezen jutott el a kapuig. Az első negyedóra végén egy kapufa, a hazai csapat játszott mezőnyfölényben. A vendégek az első húsz perc után veszélyeztettek, de Kovács mindkétszer biztosan védett. Az első harminc perc végén Boros mentett önfeláldozóan, ápolni kellett a vendégek kapusát. A félidő hajrájában egy rossz mozdulat után cserét is kért. A ZTE az első félidőben irányított, de az egy gólos előnye nem volt megnyugtató.
Fordulás után a vendégek kezdtek aktívabban, enyhe mezőnyfölényt harcoltak ki, de mindössze egyszer veszélyeztették a hazaiak kapuját, Kovács azonban védett. Az ellentámadásból gólt szerzett a ZTE, ezzel eldöntötte a találkozót. A folytatásban a vendégek összeomlottak, a csereként beállt Szökrönyös megszerezte első NB II-es gólját. Fujsz buktatása után Babati értékesítette a 11-est, fölényessé vált a ZTE győzelme.
A ZTE gyorsan megszerezte a vezetést, de csak 70 perc után, a második gólját követően nyugodhatott meg. Végül fölényes győzelmet aratott, és bent maradt az NB II-ben.
Értékelés:
Artner Tamás, a ZTE vezetőedzője: - Nagyon jó ellenfelet sikerült legyőznünk, a találkozó hosszú ideig nyílt volt. A vendégeknél, de nálunk is jól játszottak a fiatalok. Örülök a bent maradásunknak.
Várhidi Péter, az MTE vezetőedzője: - Hetven percen jól tartottuk magunkat, sőt a második félidő elején 10-15 percen át jól játszottunk. Utána fölénk kerekedett a hazai csapat. Nálunk is több fiatal kapott lehetőséget, övék a jövő.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala