Rövidhírek
Tudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés
A tudatos és felelős magatartás pedig a háztartási költségvetéssel kezdődik. Itt az új év, ha eddig még nem tettük, érdemes belekezdeni a családi költségvetés készítésébe.
Miért érdemes háztartási költségvetést készítenünk?
Pénzügyeink sikere 80%-ban a viselkedésen múlik – megtakarítások képzésével, befektetésekkel úton a pénzügyi függetlenség felé –, és csak 20%-ban a tudáson. Ennek kulcsszavai a tudatosság, tervezés, rendszeresség.
Ha valamit meg tudunk mérni, változtatni is tudunk rajta.
Háztartási költségvetésünk viszonyítási alapot ad, segítségével le tudjuk ellenőrizni, hogy teljesülnek-e a kitűzött pénzügyi céljaink.
Miből áll a háztartási költségvetés?
A háztartási költségvetés készítésének három szakasza van.
- Tervezés, azaz a célok meghatározása.
- Adatgyűjtés.
- Elemzés, azaz az eredmények kiértékelése.
Tervezés
A tervezés során praktikusan a következő fél vagy egy évet vegyük számba. Elsődleges célunk, hogy kiszámíthatóak legyenek a pénzügyeink. Ugyanakkor a pénzügyek tudatos megtervezésével nemcsak a kiszámíthatóság növelhető, de utólag ellenőrizhető, át kell-e dolgozni a tervet. Ha a költségvetési terv előre kalkulál a tervezett kiadásokkal, akkor hónapokkal korábban el lehet kezdeni készülni ezekre, folyamatosan félre lehet tenni rájuk, vagyis elkerülhetőek a fizetési nehézségek, sőt, akár egy hitelfelvétel is! Ha a kalkuláció azt mutatja, a következő időszakban több lesz a tervezett kiadás, mint a várható bevétel, akkor újra át kell gondolni, mi fér bele a költségvetésbe. A tudatos tervezés segít, hogy előrelátóan gondolkodjunk, felkészüljünk a nagyobb kiadásokra, emellett pedig segít tartalékot, megtakarítást képezni.
Adatgyűjtés
A bevételek és a kiadások folyamatos vezetését jelenti, annak érdekében, hogy képet adjanak arról, havonta mekkora összegben és honnan várunk, illetve mekkora összegben és hova adunk ki pénzt, valamint mennyi pénzünk marad, amit szabadon elkölthetünk. Nagyságrendileg bizonyosan van elképzelésünk ezekről, de hajlamosak lehetünk felül- vagy épp ellenkezőleg, alulbecsülni egyes tételeket. Lássuk tisztán, mire költöttünk!
Elemzés
Az eredmények kiértékelése nagyon fontos lépése a háztartási költségvetés készítésének, hiszen a terv sikerességének mérésére szolgál, hogy lássuk, a tervvel szemben mi a valóság. Ennek segítségével tudhatjuk meg, hogy milyen szokásainkon célszerű változtatnunk, milyen kiadásokat kell átgondolnunk.
A költségvetésünk elkészítésében segíthet az MNB háztartási költségvetés tervező kalkulátor: https://haztartasikoltsegveteskalkulator.mnb.hu/
Pénzügyi fogyasztóvédelmi kérdésekben forduljanak Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodáinkhoz bizalommal, tanácsadásunk teljesen díjmentes: https://penzugyifogyaszto.hu/
Elérhetőségek:
8900 Zalaegerszeg, Tompa M. u. 1-3. I.em. (a Göcsej Üzletház emeletén),
Telefon: +36 30 699 0056 (ügyfélfogadási időben!)
E-mail: zalaegerszeg@penzugyifogyaszto.hu,
web: www.penzugyifogyaszto.hu
Ügyfélfogadás:
HÉTFŐ: 8:00-14:00 // SZERDA: 11:00-17:00 // PÉNTEK: 8:00-14:00
Pénzügyi Navigátor. Utat mutat a pénzügyekben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés -
rovatunk hírei
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonHatvanéves a zalaegerszegi buszállomásÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a Széchenyisek