Rövidhírek
Zalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak
Vasárnap délelőtt tíz órától várják az érdeklődőket a Nyitott szertárkapuk elnevezésű programhoz csatlakozó vármegyei hivatásos tűzoltó-parancsokságok, önkormányzati tűzoltóságok és katasztrófavédelmi őrsök, melyek egészen délután négy óráig lesznek látogathatóak Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Letenyén, Keszthelyen, Lentiben, Zalakaroson és Pacsán, valamint Zalaszentgróton.
Akárcsak a tavalyi, nagy sikerrel zajlott programon, így ezúttal is lesznek próbariasztások, amiken keresztül a tűzoltók bemutatják, mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket. De megtekinthetőek lesznek a speciális járművek, felszerelések, és adott esetben ezeket ki is lehet próbálni, sőt, még tűzoltónak is be lehet majd öltözni a kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok mellett az önkéntes tűzoltó egyesületek is várják majd a legkisebbeket és szüleiket például Zalalövőn, Letenyén, Miháldon, Petőmihályfán, Zalakaroson, Murakeresztúron, Szepetneken, Söjtörön Zalaistvándon is.
A több éve nagy népszerűségnek örvendő országos program nem titkolt célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a civileket és a tűzoltókat azáltal, hogy ezen a napon az érdeklődők betekintést nyerhetnek a laktanyákban zajló mindennapokba, ezáltal megismerhetik a katasztrófavédelem egyik fontos szegmensét.
Találkozzunk május utolsó vasárnapján, május 28-án 10 és 16 óra között!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Ivóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon