Rövidhírek
Zenés estek a Korona Szalonban
A magasművészet színhelye lesz
A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: a tavaszi nyitás óta néhány konferenciának már otthont adott a ház, szeptember 10-én azonban ünnepi koncert keretében veheti birtokba a közönség a város új kulturális színterét, mely a Keresztury VMK egységeként működik. A szombati rendezvényt zongoraavatónak szánják, hiszen a Korona Szalon – és ezzel a város – új versenyzongoráját két neves művész, Tóth László és Borbély László szólaltatja meg először egy ünnepi koncerten.
A polgármester kitért arra is, hogy az őszi szezonban biztosan minden előre eltervezett eseményre sor kerül a házban, ám a 2023-as évben megszorítások várhatók, így egyelőre a jövő évi programokról nem tudnak mit mondani. Előfordulhat, hogy egy-egy épület időlegesen zárva tart majd a téli hónapokban. Ennek ellenére bíznak abban, hogy túl leszünk a nehézségeken és a Korona Szalont gyorsan megkedveli a közönség. Annál is inkább, mert minőségi programkínálattal készülnek a szervezők.
A Keresztury VMK nevében Flaisz Gergő igazgató elmondta: a Korona Szalon egy különleges intézményegysége lett a VMK-nak. Tulajdonságait még nem ismerték ki. Meg kell találni a ház helyét a rendszerben úgy, hogy maguknak se okozzanak konkurenciát, ugyanakkor olyan eseményeket szervezzenek ide, ami máshol még nem volt. Az már most látszik, hogy a magasművészet egyik fontos helyszíne lesz az egykori szállodaépület.
A következő hetek programjairól Kelemen Attila intézményeség-vezető számolt be. Mint mondta, szeptember 13-án egy jazz-esttel készülnek: Rátonyi Róbert zongoraművész lép fel országos turnéjának részeként. Szeptember 22-én Portisch Lajos basszbariton dalestjével várják a közönséget, október 5-én Malek Andi Soulistic műsorát hallgathatják meg az érdeklődők, október 20-án pedig Libikóka elnevezésű zenés irodalmi estre kerül sor. A vendég Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert lesz. A tervek között szerepel esküvőkiállítás és egy új zenés produkció is, amit a Hevesi Sándor Színház társulatával valósítanának meg.
A részletes programok és az online jegyrendelés a Kersztury VMK honlapjáról érhető el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Vasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonÚtfelújítás miatt forgalomkorlátozásBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa térenMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést? -
rovatunk hírei
Vasárnap Nemzeti összetartozás napjaÚtburkolati felújítás a Vizslaparki útonÚtfelújítás miatt forgalomkorlátozásBudapestből versenyeztekZalában is kinyitják kapuikat a tűzoltószertárak I. Keszthelyi Agroturisztikai TalálkozóIdeiglenes forgalomkorlátozások ZalaegerszegenA tilos jelzés ellenére nem állt meg a buszsofőrIdén is Európa nap az Európa térenMi történik, ha a hitelező felmondja a szerződést? top 10
GÖCSEJ ÍZEISzabadtéri Pálos Szentmise - Kőtár avatás - Ásatási bemutatóA majom szeme kötetbemutató