Rövidhírek
Gól nélkül nincs győzelem
ZTE: Szappanos - Angyal (Kovács 76. p.), Króner, Polényi (Babati 66. p.), Deutsch - Paudits, Végh (Ekler 71. p.) Nagy T., Bedi, Jakab - Bobál. Vezetőedző: Csató Sándor.
A több forduló óta még gólt sem kapó vendégek Egerszegen is határozott védőjátékkal rukkoltak elő. A mérkőzés elején Bobál hagyott ki egy helyzetet, aztán a másik oldalon Szappanos védett bravúrral egy lövést. Tíz perc erejéig különösebb helyzet nélkül mezőnyfölényt harcolt ki a Szeged. Majd ismét a ZTE került fölénybe, de nem nagyon sikerült helyzetbe kerülni játékosainak. Küzdelem folyt a pályán, a csapatok egymás hibáiból éltek. Szünet után kétcsatáros játékra tért át a hazai csapat. Teljesen beszorította ellenfelét, de a kilenc emberrel védekező Szeged ellen nagyon ritkán kerültek helyzetbe. A Tisza-partiak előtt mindössze egy lehetőség akadt Szappanos hibája után. A hazai támadások lassúak, körülményesek voltak. Ennek ellenére a befejezés előtt öt perccel Bobál eldönthette volna a mérkőzést, de az ötösről, tiszta helyzetből melléfejelt. Az utolsó percben Jakab szabadrúgását védte bravúrral a szegedi kapus.
A ZTE továbbra is hadilábon áll a góllövéssel, a Dorog után hazai pályán sem volt képes hálóba találni, kevés helyzetét kihagyta.
Értékelés:
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Az első félidőben nem játszottunk jól, szünet után két csatárral már gólhelyzeteink voltak, amik kimaradtak.
Klausz László, a Szeged vezetőedzője: - Az első félidőben jól tartottuk magunkat. A másodikban megmutatta oroszlán körmeit a ZTE, beszorított minket, így elégedett vagyok az egy ponttal.
Babati Benjamin, a ZTE játékosa: - A védekezésre berendezkedett vendégek ellen kevés lehetőségünket kihagytuk, így meg kellett elégednünk a döntetlennel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala