Keresztury Dezső VMK

A Kanizsa Fotóklub tárlata a VMK-ban
A Kanizsa Fotóklub tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A kiállítás március 20-ig látogatható.

pódium
Ismét színpadon a Reflex
Volt egyszer egy… Reflex Színpad címmel kiállítással, és előadással is készültek a legendás zalaegerszegi amatőr színház társulatának egykori tagjai. A Keresztury VMK-ban rendezett esten szinte mindenki megjelent, aki annak idején valamilyen formában kötődött a csapathoz.

kortárs
Tér és idő metszéspontja
Elveszni térben és időben. Átgyalogolni egy láthatatlan határmezsgyén a jelenből a múltba. Zavarodottan állni a fővárosi Andrássy- és (vagy?) Népköztársaság út egyik buszmegállójában, miközben nem teljesen világos, hogy az előttünk álló sarokháznak vajon a külső homlokzatát, vagy a belső udvarát látjuk-e.

Paradoxonometria a VMK-ban
Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész (a Nemzet Művésze) alkotásaiból nyílt tárlat a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. Az agytornára inspiráló, több nézőpontból értelmezhető műveket Frimmel Gyula grafikusművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A kiállításmegnyitó után Orosz István tárlatvezetést is tartott. A kollekció február 23-ig tekinthető meg.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Hévíz, Városi Könyvtár (18), Spirituális (20), Karácsonyi szeretetlánc (2), Malenka DIY home (2), Múzeum (8), Györöki Nyári Tárlat (4), Kiskanizsai Búcsú (4), Kockásliliom túra (4), Rejtvényfejtők napja (2), SEUSO-kincs Zalaegerszegen (7), Képzés (5), JÓKAI MÓR (4), Iparosok Háza (6), József Attila (2), Életed az Egészséged Egyesület (2), Retro Fesztivál (5), Sétálóutca- Keszthely (2), Agrárfejlesztés (5), Kis-Balaton (20), Kétvölgy Vendégház (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)