Keresztury Dezső VMK

kortárs
Kimozdítani a síkból a négyzetet
Néha érdemes a kockából kiindulni. Vagy legyen inkább négyzet. Mondjuk egy piros színű; bár ez utóbbi tulajdonság csak másodlagos. A négyzetnek közel sem ismert annyira a története, mint a körnek, pedig a síkidom nemcsak geometriai, hanem filozófiai, művészetelméleti, vagy ábrázolástechnikai kérdéseket is felvet.
Pál Katja festőművész- Korrelációk összecsapása, avagy a gondatlanság művészete és ennek ellentmondásai című kiállítása

köztér
A nyár folyamán megújul a VMK előtti tér
Mintegy 318 millió forint összköltséggel megújul a Keresztury VMK előtti lépcsősor és tér, valamint a beruházás keretében sor kerül a Landorhegyi utca szennyvízcsatorna-rekonstrukciójára is.
oktató
Regionális gyermek és ifjúsági kézműves kiállítás
Az Egerszeg Fesztiválon a színpadi produkciók mellett a tárgyalkotó művészetek is képviseltették magukat. Így a Keresztury VMK-ban nyílt tárlat, mely gyermekek és ifjak kézműves alkotásait mutatja be. A regionális kiállítás június 29-ig látható.

kultúra
Közművelődés vs. digitális nemzedék?
A közművelődési ágazat egyik legnagyobb kihívása az, hogy meg tudják-e találni a hangot a fiatalabb korosztályokkal. Vagyis, hogy a szakma képes lesz-e arra, hogy megtanulja a „Z” és az „Alfa” generációk nyelvét?
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vasútmodell (3), Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (3), Múzeumok éjszakája (27), Egészségfejlesztési iroda (4), Köztisztasági akció (2), 65 év felettiek segítése (1), II. Lackfi István (1), Bazooka (3), Utcatánc-fesztivál (4), Vonderviszt Ferenc rektorhelyettes (1), Kendlimajor Művészeti Szabadiskola (2), Mandala Festő (14), Gábriel József Könyvtár - Csács (2), Zala Megye (737), Hévíz-patak élmény evezés (5), Edzés (12), Ostoros Károly Csarnok (Munkacsarnok) (3), Szent Mihály- templom, Lenti (6), Vidékfejlesztés (1), Eötvös Károly Általános Iskola aulája (1)