dr. Vándor László

kultúra
Vándor László régészt köszöntötték
Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték fel egykori kollégái és a Göcseji Múzeum jelenlegei munkatársai dr. Vándor László régészt, az intézmény nyugalmazott igazgatóját. Az ünnepségre a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár előadótermében került sor.

egyszervolt
Kevés a középkori épített emlék
Előadássorozatot indított a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület annak érdekében, hogy a tagsággal és az itt élőkkel jobban megismertessék a város építészeti értékeit, és az ehhez kapcsolódó művészettörténeti emlékeket.

egyszervolt
Leletek és testrészek a kút mélyéről
Befejeződtek a régészeti munkák az Őrtilos és Belezna közötti Zrínyi-Újváron, véget ért ugyanis a török kori vár kútjának feltárása. Kutatnivaló még bőven lenne a területen, és egyelőre az is bizonytalan, hogy mi lesz a most kiásott leletek sorsa – mondta érdeklődésünkre dr. Vándor László régész, a Göcseji Múzeum nyugalmazott igazgatója.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola (4), Hajómodell Világbajnokság (1), Gyógytornász (3), Közúti baleset (4), Európai Parlament (2), Zalaegerszegi Sport- és Tanuszoda (3), Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke (1), Felsőrajk (7), Fazekas-Keramikus Találkozó és Feszt (13), Elsőfokú figyelmeztetés (1), Népdal (5), Hetés vendégül lát (1), A miniszter félrelép (1), Szent Rafael Kórház (85), Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár (1), Nemzetközi Tótszerdahelyi Családi Rétesfesztivál (1), A Padlás (4), Ünnep (43), Időközi önkormányzati választás (1), Gépjármű-mechatronikai technikusképzés (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)
1-20 21-40