Szent Rafael Kórház
közélet
Megújult a Tomori- és a Szent László utca egy szakasza
Már 2022-ben elkészültek a burkolatfelújítási és parkolóépítési kiviteli tervek. Az útépítés a zalaegerszegi Tomori Pál utca és a Szent László utca József Attila utcáig terjedő szakaszát foglalta magába, közel a Szent Rafael Kórházhoz.
életmódi
A mozgászavarokkal küzdőket segíti a robottechnika
Egy újabb, 370 milliós fejlesztésnek köszönhetően a mozgászavarokkal küzdő, például stroke-on átesett, amputált, bénult felnőtt- és gyermekpáciensek kezeléséhez robot-asszisztált és interaktív terápiás eszközöket és laborfelszerelést szerzett be a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház.
közélet
Két új eszköz a fül-orr-gégészeti osztályon
Az AquaCity múlt évi jótékonysági családi napjának bevételéből a zalaegerszegi önkormányzat közel 11 millió forintot adományozott a Szent Rafael Kórház Ispita Alapítványának. A támogatásból a fül-orr-és gégészeti osztály gyarapodott két új eszközzel, melyeket már használnak is.
közélet
Újgenerációs eszközt kapott a Szent Rafael Kórház katéteres laborja
Közel 300 millió forintos belügyminisztériumi támogatással megújult a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház katéteres laborjának eszközparkja. A beruházás részleteiről sajtótájékoztató keretében szólt Dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató, dr. Lupkovics Géza orvosigazgató, osztályvezető főorvos, Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő.
közélet
Elismerések az ápolók napja alkalmából
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház a magyar ápolók napja alkalmából ünnepi megemlékezést tartott. A meghívottakat Dr. med.habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató köszöntötte.
közélet
Közösen ünnepelt a kórház és a város
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idén ünnepelte fennállásának 175. évfordulóját, tisztelegve az elődök előtt. Mint ismert, a kezdetek 1848-ra nyúlnak vissza, amikor is megnyílt a 12 férőhelyes Ispotály (a Kossuth utcában, a posta melletti épületben), helyt adva az intézményesített betegellátásnak Zalaegerszegen.
közélet
Belgyógyász, kutató, kórházvezető
A zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub vendége volt dr. med. habil. Gasztonyi Beáta phd, a Zala Vármegyei Szent Rafael kórház főigazgatója. Iványi Ildikó klubvezetővel a Deák-könyvtárban beszélgetve nemcsak szakmai, hanem magánéleti életeseményekről is mesélt.
közélet
Rezidenseket köszöntöttek a Szent Rafael Kórházban
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is köszöntötték a rezidenseket a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban. A szakorvosjelölteket Dr. med.habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató és Dr. Lupkovics Géza PhD orvos-igazgató köszöntötte, majd a megjelentek emléklapot vehettek át.
közélet
Nyolc szakrendelő újult meg
Több szakrendelőt újítottak fel, és láttak el új bútorzattal, valamint új, korszerű orvostechnikai eszközökkel a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetében. A járóbeteg-szakellátás fejlesztésére 284 millió forint európai uniós forrást költhetett a zalaegerszegi székhelyű egészségügyi intézmény. Az idén márciusban indult projekt lezárult, amelynek eredményét záró sajtótájékoztatón ismertették.
Kis-Balaton Futóverseny 2023
Az idei évben ismét rekordot döntött a Kis-Balaton Futóverseny maréknyi szervező csapata a Zalakarosi Futrinkák SE, hiszen 460-an álltak vasárnap, szeptember 17-én rajthoz Zalakaros központjában.
civil
Aquacity jótékonysági nap: adományátadás
Az idén 175 éves Zala Megyei Szent Rafael Kórház javára ajánlották fel a szervezők a 21. alkalommal megrendezett AquaCity jótékonysági nap és főzőverseny bevételét. A további felajánlásokból 10 millió 823 ezer 800 forintra kiegészült összeg jelképes átadását a városházán tartották. A támogatást a fül-orr-gégészeti osztály eszközfejlesztésére fordítják.
A Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítik
Az idei évben rendhagyó módon egy sajtótájékoztató keretein belül debütált a Kis- Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítő Zalakarosi Futrinkák Csapata.
közélet
Jótékonysági nap a kórház javára
58 csapat, 27 felajánló cég, 3254 látogató, közel 10,5 millió forint támogatás. Ezek az idei jótékonysági nap számadatai. Az AquaCity immár 21. alkalommal adott helyt a rendezvénynek, ezúttal a jubiláló, 175 éves Szent Rafael kórház javára. A kedvezményezettek négy csapattal álltak a kondérok mellé.
életmódi
Hetedszer is a koraszülöttekért futottak
Hetedik alkalommal szervezte meg a koraszülöttek érdekében a jótékony célú futást a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya mellett működő Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány.
életmódi
175 percben az egészségért
Csokis-meggyes és csupán csak 175 kalóriát tartalmazó süteményt kaptak jutalmul mindazok, akik részt vettek a Zala Megyei Szent Rafael Kórház valamint a Zalaegerszegi Járási Egészségfejlesztési Iroda 175 perc az egészségért elnevezésű szűrőprogramján. A rendezvénynek a Göcseji Tudásközpont fedett előtere adott helyt a piacon.
közélet
Korszerű ultrahangkészülék a neurológián
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház neurológiai osztályán éles üzembe állt az a multifunkciós ultrahangkészülék, amelynek beszerzését a tavalyi Richter Egészségváros program, annak lakossági résztvevői, a kórház és az Ispita Alapítvány segítette. Bekerülésének 34 millió forintos költsége négyes összefogásból adódott össze.
köztér
Megújulnak a szakrendelők
Miközben zajlik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének külső energetikai rekonstrukciója, egy másik projekt keretében belső felújítása is elkezdődött a járóbeteg-szakellátás helyiségeinek modernizálásával.
közélet
Legfontosabb a megelőzés
Tartásvizsgálatra, csontsűrűség-mérésre, testösszetétel-elemzésre, dietetikai tanácsadásra valamint látáspróbára nyílt lehetőségük a zalaegerszegi önkormányzat munkatársainak a Zala Megyei Szent Rafael Kórház által működtetett Egészségfejlesztési Irodában. Az esemény egyik állomása volt a város és a kórház együttműködésének.
közélet
Ápolóként dolgozni igenis menő
Az ápoló ma is kulcsfigura, akitől támogatást, segítséget vár a rászoruló, fogalmazott köszöntőjében a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója a magyar ápolók napja alkalmából rendezett ünnepségén, amelyen három szakdolgozó tevékenységét ismerték el Kossuth Zsuzsanna Emléklappal.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (1), 60 éves jubileum (2), AIRWHEEL TÚRA (1), Szakképzés fejlesztése (7), Időjárás-előrejelzés (4), ZTE Fieszta (1), Kowalsky meg a Vega (9), Koncert (813), Zalakarosi Fürdő - Senior Club (6), Eredmény (1), Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola (4), Liszt Ferenc Általános Iskola Kamara kórusa (5), Természet (14), Kara Ákos államtitkár (2), dr. Marx Gyuláné intézményvezető (1), Emlékkiállítás (8), Göcsej Sportlövész Egyesület (2), Zala Megyei Főügyészség (6), Bekő Tamás (11), AVL járműmérnöki központ (1)