Fenntartóváltás

közélet
Gondviselés Háza: új fenntartó
A Kolping Otthon Zalaegerszeg július elsejétől Gondviselés Háza néven a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában működik tovább. Az 50 fő bentlakásos ellátását biztosító intézmény 2015-ben költözött a volt Pais-iskolában kialakított helyére. Akkor a Notre Dame Kanonok Rendtől a Kolping vette át a működtetést. A mostani fenntartóváltással nemcsak a működtetés, de a volt Pais-iskola teljes épülete is az egyházmegyéhez került.
Vajda-gimnázium: fenntartóváltás előtt
Hamarosan kiderül, hogy átkerült-e a keszthelyi Vajda János Gimnázium a Csornai Premontrei Apátság fenntartásába. Ha a nagykorúvá lett diákok, és a még kiskorú tanulók szüleinek több mint fele egy voksoláson igent mond a fenntartóváltásra, akkor a KLIK számára jelezni kell a közös akarat tényét. Ám az, hogy mi a közös akarat, az erősen megosztja a gimnázium pedagógusait, a szülőket és a diákokat.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Ujjal festő kreatív műhely (1), Dr. Kovács Tamás osztályvezető főorvos (1), dr. Vattay Péter (1), Traccsparti (19), Zalatárnok (1), Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (3), MLSZ TAO (1), Hévíz Bibó klub Filmvetítés (1), Iszkiri Futóklub Lenti (1), Gyenesdiási Kalandjáték - GYENESCAPE (2), Gaider Gergely igazgató (1), Kaszaháza(14), Szakmai tanévnyitó (1), önfenntartás (1), Ördögárok (1), Bibó Borbála (1), Környezettudatosság (23), Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület (3), Ravatalozó-építés (4), Hévíz, Dr. Schulhof V. stny. (6)