Kalliopé-díj

kultúra
Gyenese Viktória kapta az idei Kalliopé-díjat
Ötödik alkalommal adták át a magyartanároknak járó Kalliopé-díjat. Az elismerést 2020-ban alapította a zalaegerszegi kötődésű, évtizedek óta Párizsban élő Csősz Katalin, aki ezzel édesapjának, a Zalaegerszegen közismert magyar-történelem szakos tanárnak, Csősz Józsefnek (1938-2019) állít emléket.

oktató
Pesti Lászlóné vehette át a Kalliopé-díjat
Az idei évben Pesti Lászlóné, az Eötvös-iskola nyugalmazott magyartanára vehette át a Kalliopé-díjat. Az elismerést immár negyedszer ítélték oda olyan zalaegerszegi magyartanárnak, akinél nem ér véget 45 perc után a tanítás, és a diákokkal való foglalkozás.

oktató
Sárdy Angéla kapta a Kalliopé-díjat
Harmadik alkalommal adták a megyei könyvtárban a Kalliopé-díjat. A magyartanároknak járó elismerést a zalaegerszegi kötődésű, jelenleg Párizsban élő Csősz Katalin alapította 2020-ban, mégpedig édesapja, a közismert pedagógus, magyar-történelem szakos tanár, Csősz József (1938-2019) emlékére.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Sifter Róbert polgármester (1), Garabonciás farm (1), Öko-program (1), Hévíz, Piactér (7), Fenékpuszta Madárgyűrűző- és Madármentő Állomás (2), Forrásvíz Természetbarát Egyesület (1), Pro Cultura Keszthely (1), Access (5), Lapcsalád (2), Eszközbeszerzés (5), Rezidensek köszöntése (2), Botfai körforgalom (3), XXL Fitness (1), Gyenesdiás - Nagymező (14), Szent György napi forgatag (1), külső traumatológiai tanszék (1), Fényfestés (1), AB/CD koncert (1), 50 éves (1), Egészségház (2)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)