Vezető hírek
Pesti Lászlóné vehette át a Kalliopé-díjat
Újabb magyartanárt jutalmaztak
Mint ismert, a Kalliopé-díjat a zalaegerszegi kötődésű, Párizsban élő Csősz Katalin alapította 2020-ban, mégpedig édesapja, a közismert pedagógus, magyar-történelem szakos tanár, Csősz József (1938-2019) emlékére. A díj létrehozásában Iványi Ildikó, a zalaegerszegi Nyugdíjas Pedagógus Klub vezetője segítette három évvel ezelőtt az alapítót. Létrejött egy kuratórium is, mely minden évben dönt a díjazott személyéről; a bizottság tagja Iványi Ildikón kívül Bubits Tünde és Gerencsér Katalin tanárok.
Csősz Katalin átnyújtja a díjat Pesti Lászlónénak
Az idei Kalliopé-díjat a hagyományokhoz híven a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban adták át ünnepélyes keretek között. Pesti Lászlóné Terikét mindenekelőtt Iványi Ildikó köszöntötte. A laudációban többek között elhangzott: a söjtöri születésű pedagógus a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett magyar-könyvtár szakos diplomát és eleinte falusi iskolában tanított. 1981-ben költözött Zalaegerszegre, ekkor került az Eötvös József (korábban Népköztársaság úti) Általános Iskolába, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Az évek során számos diák szemléletét formálta, többeket készített fel szavaló- és anyanyelvi versenyekre. Húsz éven át szervezője volt az Eötvös-műsoroknak, ahol 200-300 diák mutathatta be tehetségét az évek alatt. Több tanítványa szintén a tanári pályát választotta; köszönhetően Teri néni különleges személyiségének, elhivatottságának.
A résztvevők egy csoportja a díjátadón. Első sorban Csősz Katalin, Pesti Lászlóné és Iványi Ildikó
Bár 2015-ben hivatalosan nyugdíjba ment (ekkor a város Zalaegerszegért díjjal jutalmazta), de a munkát nem fejezte be. Megalapította a „Szépen magyarul, szépen emberül” díjat, melyet olyan végzős diáknak ítél oda az iskola, aki kimagaslóan teljesített magyar nyelv és irodalom tantárgyból. 2016 óta vezeti az Eötvös Nyugdíjas Klubot, ahol szintén színes programokat szervez az egykori kollégáknak. Emellett a Mária Rádió Szívhang című irodalmi műsorát is szerkeszti.
A díjazottat volt tanítványa, a szintén az Eötvösben tanító Horváthné Balogh Mariann, majd pedig Karáth Anita, a Zrínyi-gimnázium magyartanára is köszöntötte. Utóbbi stílusosan egy verset is írt az alkalomra.
Pesti Lászlóné Csősz Katalintól vette át az elismerést. A díjhoz a rendezvény végén a megyei könyvtár vezetője, Tóth Renáta is gratulált.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon