keszthely

zsibongó
Telitöltött táborok a Balatoni Múzeumban
A Balatoni Múzeumot immár ötödik éve nem csupán gyűjteményeket bemutató intézményként, de a diákok körében rendkívül népszerű vakációs táborok helyszíneként is elismeri a szakma, a szülők és a gyerekek is – foglalta össze Németh Péter múzeumpedagógus, aki felelevenítette a kezdeteket.
Fejlesztések Keszthelyen
Manninger Jenő Zala-megye fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa Keszthely és környékének oktatással összefüggő pályázati sikereiről, Nagy Bálint keszthelyi alpolgármester pedig a sporthoz kapcsolódó helyi pályázati támogatásokról beszélt július elején a városi Fidesz-irodájában tartott közös sajtótájékoztatójukon.
Lipcsei fiatalok muzsikáltak
Klasszikus és filmzenei gyöngyszemekkel lépett a Balaton-part közönsége elé a németországi Lipcséből érkezett Johann Sebastian Bach Zeneiskola Ifjúsági Szimfonikus Zenekara, akik több száz, jobbára alkalmi érdeklődő előtt bizonyították, hogy nem csupán a német zenekari versengéseken állják meg kiválóan a helyüket.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Olimpia (6), Swans Balett (1), Textilművészet (3), Focibál (1), Göcseji úti köztemető (15), Körforgalom(3), Thury ijász verseny (1), Néptánc (16), Gyógytorna (1), Szív City (1), MenDan Magic Spa & Wellness Hotel Zalakaros (2), Közgyűlés (71), Hévíz, Festetics fürdőház (3), Pitvarfibrilláció (1), Zalaegerszeg, Iparosok Háza (1), Pedagógus-béremelés (1), Tűzoltó készülék (1), Retro Party (21), Restart Fesztivál (30), Mozifilm plakát vásár (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)