Vezető hírek
Telitöltött táborok a Balatoni Múzeumban
- A program fél évtizeddel ezelőtt régész táborral startolt, aztán felismertük, hogy az iskolai szünidőben át tudunk adni további sok hasznos ismeretanyagot, érdekes élményt, játékos formában. A szülők számára a gyermekfelügyelet biztonságát is kínálják a reggel fél nyolctól délután fél ötig tartó táborok. Rájöttünk arra, hogy a múzeum a régészet mellett a természettudományokhoz kapcsolódóan is képes sok érdekeset, gazdag kincset felmutatni.
Az intézmény igazgatóhelyettese beszélt a július hónapot szinte teljességgel átfogó, a meghirdetést követően szinte azonnal betelt, mintegy száz gyereknek, öt turnusban, értelmes időtöltési lehetőséget kínáló, háromféle táborozási lehetőség előnyeiről. Már harmadik éve, egyik tanulásmódszertant oktató kollégánkkal kooperálva, a lányok-fiúk délelőttönként azt tanulják meg, hogy számukra milyen tanulást megkönnyítő módszerek léteznek, délutánonként pedig a múzeumi régészkedés, a geológia, a természetismeret, a történelem kerül elő játékos, életkorhoz igazított formában.
Tavaly először Fekete István: Tüskevár című regényét alapul véve dolgoztunk ki egy öt napos Tüskevár tábort, ami mostanra olyan népszerű lett, hogy mindkét turnus szinte a meghirdetést követően, azonnal megtelt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságával és munkatársaival összefogva, Tutajos és Bütyök nyomdokain elindulva, a programok között szerepel Kis-Balaton túra, régészkedés, kincskeresés, ismerkedés a növény- és állatvilággal, a vízi világ élőlényeivel, hálókötés, halboncolás, felfedezőtúra a Keszthelyi-hegységben, madárgyűrűzés Fenékpusztán. A régészeti tábor résztvevői pedig valódi, balatonszentgyörgyi ásatásokon vesznek részt, és detektorozással is bekapcsolódnak a leletfeltárásokba. Minden tábori nap legfontosabb eleme az irányított játék. Sok csapat-, ügyességi-, társas-, kézműves- és egyéb játék lehetőségét vetjük fel, a számháborúzástól kezdve a kincskeresésig.
Az első tábor életre hívásánál még csak egy személyben bábáskodtam, mostanra viszont a táborok sokfélesége, a gyereklétszám, a szakmai színvonal megtartása megkövetelte, hogy valamennyi muzeológus szerepet vállaljon, beleértve a pedagógus végzettséggel is rendelkező Havasi Bálint igazgatót is. Az előkészületek, az adminisztráció, az ebédeltetés, a projektek megvalósításának a terhét Kaszás Judit múzeumpedagógiai asszisztens veszi le a vállamról. Sikeres uniós pályázat esetén, jövőre a középiskolai korosztályt is megcélozzuk. Számukra a szőlészethez, borászathoz, a turizmushoz, a középkori lovagi élet világához kapcsolt táborok megszervezésére is vállalkoznánk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen