Kistolmács

zöld
Kistolmács, nagy álmok
Örvendetes, hogy a csodálatos, kanyargós utakkal átszelt táj, a kellemes környezet, a zöldellő erdők, a virágzó mezők, a csorgó vízfolyások, a szép tó, a számos szállás-, étkezési-, valamint programlehetőség sokak érdeklődését kelti föl Kistolmácson.
.jpg)
civil
Kistolmács kívánalma
Kora reggel, kitűnő időjárási körülmények között, hagyományos horgászversennyel indítottuk a VII. Kistolmácsi Falunapot, melyen ezúttal is sok százan tették tiszteletüket. Kilenc csapat nevezésével startolt a sárkányhajó gyorsulási verseny, majd a főzőverseny. A gyerekeket hagyományos népi játékokkal, ugrálóvárral, arcfestéssel, hőlégballonozással és tetoválással vártuk – foglalta össze a családi falunap délelőtt történt eseményeit Birkás Zoltán polgármester.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Lampionos strandparty (2), Kishétrét zenekar (3), UKIDO (1), GÖCSEJ SPORTEGYESÜLET PROGRAMOK (1), Magyar Költészet Napja (15), Rómeó vérzik koncert (1), Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezete (2), 3B Hungária Kft. (5), Zala Megye (737), Evangelikus templom (1), Szegedi Ferenc polgármester (2), dr. Bilkei Irén (21), Roxínház (2), Sasfészek Ifjúsági Tábor (1), TRP Hungary (1), Nagykanizsa Zsigmindy Sportcsarnok (4), Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete (1), Viviera Beach - Keszthely (35), Futófórum (1), Bödeháza (3)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)