Pro Urbe

közélet
Átadták az idei díszpolgári címet Zalaegerszegen
„A város történetét megidéző ünnepi közgyűlések lehetőséget adnak számunkra arra, hogy megidézzük elődeinket, értékeljük a közös eredményeinket és együtt álmodjuk meg a jövőnket” – fogalmazott a városnapi ünnepi közgyűlés köszöntőjében Balaicz Zoltán, majd utalt arra, hogy az idei évben ünnepeljük az 1848-as forradalom kitörésének 175. évfordulóját.

közélet
A közösen megélt pillanatok
„Megtanultuk, hogy ha vigyázunk az értékeinkre, és azokból táplálkozva tekintünk előre, akkor a jövőnk is értékkel lesz teljes. Mert a mennyiség és a siker csupán mulandó. Az összetartozás érzése és a közösen megélt élmények viszont örökké megmaradnak” – fogalmazott többek között városnapi ünnepi beszédében Balaicz Zoltán polgármester.

közélet
Átadták a Díszpolgári és a Pro Urbe kitüntetéseket
A Zalaegerszeg 1421-es, első mezővárosi okleveles említésének 600 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Rétvári Bencét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszter-helyettesét, Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, Vigh László országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízottat és dr. Pál Attilát, a megyei közgyűlés elnökét.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bereczki Zoltán (4), Alsó- Cuha-szurdok (1), zenés retro kabaré est (1), Szent György napi forgatag (1), Festetics Imre Élményközpont (7), Fáma Háza (1), Tüttőssy utca (1), Pannónia Felsőoktatásért Díj (1), Helytörténeti nap (1), Keszthely-móló (1), Zalatárnok(2), Liszt Ferenc Kamarazenekar (1), Sznopek Veronika rendőr főhadnagy (1), Gesztenye Fesztivál (10), erdőlátogatás (2), Georgikon 220 Emléknap (1), Partfal-helyreállítás (1), ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivál Forrás: a rendezvény honlapja (1), Zala Vármegyei Önkormányzat (24), Svastitsné Németh Ildikó (22)