Vezető hírek
Átadták a Díszpolgári és a Pro Urbe kitüntetéseket
Közös akarattal, becsülettel, szerénységgel
A polgármester utalt arra, hogy a város napját a koronavírus világjárvány miatt nem tudták május 13-án megünnepelni, a rendezvényt később pótolják. Szólt arról, hogy a múlt év első hónapjaiban felhőtlen optimizmussal, megújult lendülettel kezdték a munkát, aztán a világjárvány és a nyomába érkező gazdasági világválság megváltoztatott mindent. „Lemondtunk sok mindenről, hogy megvédjük egymást és mindeközben megtanultunk figyelni a másikra. Zalaegerszeget a nehéz körülmények között is közös erővel fejlesztettük, szépítettük” – fogalmazott.
- Mindig büszkén emlegetjük városunk 774 évvel ezelőtti, 1247-es első írásos említését. Az akkori oklevél szerint már abban az időben kőből épült templom állt itt, vagyis az alapítás bizonyosan korábban történt. Idén azonban a várossá válás, a várossá alakulás egy másik fontos pillanatát idézzük fel. Zalaegerszeg egy 600 évvel ezelőtti, 1421-es oklevélben szerepel először mezővárosként, ami a középkorban már egyfajta „önkormányzatiságot” is jelentett. Az első ismert városbírónak a nevét is ebből az időszakból tudjuk, Mihály deáknak hívták, ami arra utal, hogy írástudó volt, ami ritkának számított akkoriban egy vidéki mezővárosban. Sok korabeli település vált mezővárossá, voltak olyanok is, melyek 600 évvel ezelőtt nagyobbak voltak Zalaegerszegnél, ma pedig csak falvak, vagy el is tűntek, miközben Zalaegerszeg fejlődött, gyarapodott – fogalmazott Balaicz Zoltán és feltette a kérdést „miért pont nekünk sikerült?”
A válasz nem más, mint a hit a közösségben, a képesség az összefogásra… Tudjuk, hogy minden ember érték, s a köz akkor gyarapszik, ha mindenki a saját életében megleli önmagát, erősödik és gazdagszik. Az ünnepi közgyűlésen nem csak a múlt dicső tetteire kell emlékeznünk, hanem azokból erőt merítve, közös összefogással, akarattal, becsülettel, alázattal, szerénységgel kell tovább építenünk a megújuló és erősödő Zalaegerszeget – mondta a polgármester.
Dr. Rétvári Bence és Vigh László is köszöntötte az ünnepi közgyűlést és a kitüntetetteket. Hangsúlyozták, fontos a vidéki városok fejlesztése, hogy mindenki a saját szülőföldjén találja meg a boldogulását. Méltatták Zalaegerszeg fejlődését, kiemelve a fejlesztések sokaságát, melyek az elmúlt években indultak.
A köszöntőket követően a 600 évvel ezelőtt keletkezett 1421-es írásképében rekonstruált oklevelet dr. Gyimesi Endre a város volt polgármestere, címzetes levéltár-igazgató és dr. Bilkei Irén fő-levéltáros, címzetes levéltár-igazgató adta át Balaicz Zoltánnak, aki elhelyezte a város dísztermében lévő vitrinben.
2020. februárjában nagy örömöt keltett az a hír, hogy a párizsi Francia Fotográfiai Társaság gyűjteményében előkerült egy Zalaegerszeget az 1840-es években, mintegy 170 évvel ezelőtt ábrázoló dagerrotípia. A képen Zalaegerszeg főtere látható egy piaci napon (1847. június 15-én) az Arany Bárány vendégfogadó emeleti ablakából fényképezve. Ennek a képnek a nagyított másolatát dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója és Béres Katalin főmuzeológus, a dagerrotípia helyi kutatója jelképesen átadta a város közösségének. A képet Balaicz Zoltán polgármester vette át és a városházán helyezik majd el.
Az ünnepi közgyűlés következő részében kitüntetések átadására került sor. „Zalaegerszeg Város Posztumusz Díszpolgára” kitüntető címet adományozott néhai Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművésznek, az Ady iskola volt művész-tanárának. A kitüntető cím plakettjét és az oklevelet gyermekei Fischer Bence és Fischer Judit vette át. Pro Urbe Zalaegerszeg kitüntető címet vehetett át dr. Bérczes Edit ultramaratoni futó, világcsúcstartó, világ és Európa bajnok, és Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, aki a helyi közművelődési, kulturális és közösségi élet meghatározó személyisége.
A rendezvényen a polgármesteri hivatal munkatársai közül öten (Bauer Mónika, Krammer Tímea, Szabó János, Takácsné Czukker Szilvia, Tóth-Kovács Judit), a közigazgatásban végzett kiemelkedő szakmai munkájukért címzetes vezető főtanácsosi címet kaptak.
Az ünnepség állófogadással ért véget az Arany Bárány Szálloda Télikertjében, ahol Kiss Gábor a kitüntetettek nevében mondott köszönetet az elismerésekért.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán