TOP Plusz Program

közélet
Épül a kerékpárút Zalaegerszeg és Teskánd között
Elkezdődött a Zalaegerszeg – Teskánd közötti kerékpárút kiépítése. A fejlesztés konzorciumi együttműködésben valósul meg, melynek vezetője a Zala Vármegyei Önkormányzat, további tagjai pedig a zalaegerszegi és a teskándi önkormányzat.

gazdaság
Zalaegerszeg választ ad a kihívásokra
Zalaegerszeg elmúlt esztendejét értékelte és a 2023-as évre vonatkozó terveit ismertette évindító sajtótájékoztatón prof. dr. Palkovics László elnök, vezérigazgató, Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa főispán és Balaicz Zoltán polgármester. A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya fogadóépületében tartott rendezvényen elhangzott, Zalaegerszegen idén közel 14 milliárd forint értékben fejeződnek be beruházások, és csak a TOP Plusz Programot nézve mintegy 7 milliárd forintból indulnak újabb fejlesztések.

közélet
Átadások és új beruházások
Zalaegerszeg a 2022-es esztendőt az elkészült fejlesztések átadása, valamint újabb jelentős beruházások megkezdése évének tekintheti, hangzott el egyebek között a hagyományos évindító sajtótájékoztatón, amelyen Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Balaicz Zoltán, a zalai megyeszékhely polgármestere tartott a Megyeházán.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Hevesi Tamás (1), Apáczai Retro Szilveszter (1), Bródy 70 (1), Corner Irish Pub (1), Zalaegerszegi Öveges József Általános Iskola (7), Dr. Túros András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke (2), Zalavári Bencés Apátság (2), bűvész (2), Kétvölgy (3), Művésztelep - Egervári Várkastély (1), Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat (16), Bagod (27), Dencs Judit festőművész (2), Magyar Államkincstár (1), Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány (2), Gyermek (111), Nagylengyelért Közalapítvány (1), Orbán Ildikó (1), Zalaszentiván (8), Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (26)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)