Vállus

népies
Mesék a vállusi summás asszonytól
Még január végéig látogatható Keszthelyen a másfél éve nyílt, Igaz vót ám! – Egy vállusi summás asszony mesevilága című időszaki kiállítás, mely egy vállusi asszony meséiből válogat, és interaktív módon dolgozza fel azokat. A tárlat a Magyar Géniusz Program első rendezvénye az országban.

egyszervolt
A pálos kolostor újabb emlékei kerültek elő
A szentélybelső feltárásával folytatódott a vállusi pálos kolostor kutatása augusztusban, mely során több érdekes lelet is előkerült.

egyszervolt
Folytatódik a pálos kolostorok feltárása
Az örményesi pálos kolostor emlékére szervezett szabadtéri programot Zalacsány önkormányzata és a Pálos Vendégház. A rendezvény fő aktualitását az adta, hogy idén szeptemberben megkezdik a kolostor tényleges feltárását. A kutatás folytatódik Vállusnál is, ahol tavaly a pálos rendi kolostor romjai mellett tárgyi leletek is előkerültek.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalamédia.hu (3), Tuboly Andrea (17), Szajki-tavak (2), Termelői és Kézműves Vásár az Art Moziban (17), Folklór (6), Régészeti feltárás (14), Szalagavató Ünnepély (2), Soós Szabolcs (5), Pannon Tükör kulturális folyóirat (37), Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika (1), Duális képzés (6), Lemezbemutató (7), Életrajzi kötet (1), szaxofonművész koncertje (1), INGYENES RENDEZVÉNY (3), Thai-Bixing (1), Zalaegerszeg története (1), Zala megyei 1. számú egyéni választókerület (1), Gyász (6), Verkli Fesztivál (2)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)