Vezető hírek
Mesék a vállusi summás asszonytól
Január végéig látogatható az Igaz vót ám! című tárlat Keszthelyen
A Magyar Géniusz Program egyrészt vándorkiállításon vonultatja fel a magyarság géniuszait, másrészt pályázatok révén támogatja a múzeumok kiállító munkáját. Ez utóbbi lehetőséggel elsőként a keszthelyi Balatoni Múzeum élhetett a 2022. júniusában nyílt és az idén január 31-én záruló múzeumpedagógiai tárlatával.
Fotó: Balatoni Múzeum
A kiállítás a summások (mezőgazdasági idénymunkások), életét és az az 1906-ban született vállusi summásasszony, Benke Jenőné, Teréz néni meséit és ezek inspirálta népművészeti tárgyakat mutatja be, illetve tudáspróbát is kínál. A meséket dr. Petánovics Katalin, nyugalmazott muzeológus gyűjtötte az 1970-es évek elején. A mesekincs egyrészt Teréz néni saját családi öröksége a felmenőitől, másik részüket a Dunántúlon hallotta a summás munkák során.
- A legtöbb élethelyzetnek van mesebeli párja, ami útmutatást és lehetséges válaszokat adhat. Jelképesen saját életutunk vándorai vagyunk, a mesék pedig átsegíthetnek az életfordulókon, konfliktusokon. Mesét hallgatni és mondani nemcsak szórakoztató, hanem a kultúránk szerves része, amely segít az értékrend kialakulásában és megerősödésében – olvasható többek között a tárlat bevezetőjén.
Fotó: Bánfi Kati
A kiállítás négy teremben berendezve adja át a látható, hallható, tapintható élményeket. A közel 100 lelkes Vállus községnek is „reklámot” adva, mely település lakói 1945-ig élték a summások „kettős életét”. A mesék pedig bármely korosztály számára, egyénenként más tanulságot szolgáltatnak az aktuális élethelyzethez mérten. Krisztus és a gazdag pap, A szegény ember fa tehene, a királyné meséje, A fösvény asszony, A betyárok vagy éppen A béka története ad jótanácsot, mutat utat még néhány hétig a látogatóknak.
A tárlat tárgyai többek között a Zala Megyei Népművészeti Alapítványnak köszönhetők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás