2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Zalaegerszeg

Szent István túra 2021. ROAD WANDERERS

Róla írt rockoperával is felidézték alakját
közélet

Róla írt rockoperával is felidézték alakját

Szent István nem egyszerűen államot, hanem keresztény magyar államot hozott létre, szerves részeként Európának. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere fogalmazott így első szent királyunk ünnepének előestjén a csácsi városrészben 21 évvel ezelőtt emelt szobránál.

KVÁRTÉLYHÁZ NYÁR – Széttáncolt cipellők

Tornyok árnyékában – Séta a szakrális látnivalók mentén

Járdafelújítással vált teljessé
köztér

Járdafelújítással vált teljessé

A Perlaki utca északi felében a járda felújításával teljessé vált a közműveket és az útburkolatot is érintő rekonstrukció, amelyre bruttó 13 millió forintot költött Zalaegerszeg önkormányzata saját költségvetéséből.

JÓTÉKONYSÁGI CSALÁDI NAP ÉS FŐZÉS AZ AQUACITYBEN

’In the WATER’, Lakossági előadás

Meghökkentő történetek, ahogy még nem gondoltál Zalaegerszegre

Kertvárosi közösségi tér programsorozat

Sétálj Zalaegerszeg(en)!

KVÁRTÉLYHÁZ NYÁR – A PÁL UTCAI FIÚK

Zalaegerszegi nyári táborok

UKIDO napközis tábor - Aktív Zalaegerszeg

József Attila Városi Tagkönyvtár

1. ZEG Rally Show - Zalaegerszeg

KVÁRTÉLYHÁZ NYÁR – A PÁL UTCAI FIÚK

Megértés üzenetei

KVÁRTÉLYHÁZ NYÁR – A PÁL UTCAI FIÚK

Burkolatcsere a Kossuth utcában
köztér

Burkolatcsere a Kossuth utcában

Burkolatcserét és technológiai korszerűsítést hajtanak végre a Kossuth Lajos utcában a következő hetekben. A zalaegerszegi önkormányzat a múlt évre tervezte, a pandémia miatt azonban elhalasztotta a felújítást, így csak most kerülhet sor az utca személygépjármű-forgalmának lebonyolítását biztosító, térkőburkolatú sáv újabb szakaszának rekonstrukciójára.

Egerszeg Búcsú  a Göcseji Falumúzeumban

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK